Nagy örömünkre március 15-én Prazsák Józsefné, Emike a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat állami kitüntetésben részesült.
Prazsák Józsefné 1944-ben született Szilágysomlyón. Általános és középiskoláit Cegléden, a tanárképző főiskolát (matematika-kémia-technika szakon) Szegeden végezte. Szeged, Győr után a Csopaki Általános Iskolában tanított (16 évig) 1999-ig, nyugdíjazásáig. 1963-vásárolt a család Paloznakon telket, ahol a tanítási szüneteket töltötték, majd 1983-ban a faluban megépült házukba költözött férjével és három gyermekével.
Pedagógusként kiemelt figyelemmel és törődéssel foglalkozott tanítványaival. A Csopaki Általános Iskolában töltött időszak alatt bekapcsolódott Csopak, Paloznak kulturális életébe, a tanításon kívül aktív és tevékeny résztvevője a közösségi életnek. Rengeteg programot, eseményt szervezett az iskolában és az iskolai életen kívül is a tanítványainak és az érdeklődő lakosoknak. Diákjai életét az iskolai kereteken kívül is gondoskodó figyelemmel kísérte és segíti a mai napig.
A művészetek iránti szeretetének és tiszteletének köszönhetően a rendszerváltást követően lelkesen vett részt az önállósult Paloznak kulturális életének beindításában. Az első képzőművészeti kiállítás kezdeményezését megszervezését a következő 30 évben még számtalan követte. Művészeti kapcsolatainak és volt tanítványainak köszönhetően számtalan kiváló művész és tehetséges művészpalánta kapott lehetőséget önálló kiállítás megvalósítására, melyek berendezésében, megvalósításában nagy szerepet játszott.
Kezdetektől a mai napig a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A kuratóriumi munkát lelkesen és aktívan végzi, újabb és újabb támogatókat von be a finanszírozásba és talál ötleteihez támogató szponzort. Az Alapítvány segítségével több köztéri műalkotás létesült. Kuratóriumi elnökként kezdeményezője és megvalósítója volt a paloznaki játszótér építésének. A helyi fiatalok ösztöndíjrendszerének kidolgozásában támogatásában, és működtetésében vesz részt. Több helytörténeti és helyi vonatkozású irodalmi alkotás megjelentetésében, kiadásában vállalt aktív szerepet.
Lelkes és fáradhatatlan kezdeményezője, szervezője a község kulturális életének. Társadalmi szerepvállalását kezdetektől önzetlenűl, díjazás nélkül, nagy odadással végezte és végzi a mai napig. Gratulálunk a kitüntetéshez!
Önkormányzat
A Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Kft. már 2016-ban bevezette a házhoz menő szelektív gyűjtést. Az Önkormányzat kérésére eddig fenntartotta a szelektív gyűjtőszigetet Paloznakon, azonban az idei évtől nem tudja biztosítani annak fenntartását és külön ürítését, így március 16-tól megszűnik a Kishegyi úti parkolóban lévő szelektív gyűjtő sziget. A szolgáltató a továbbiakban csak a szerződéses partnerektől a háztól szállítja el minden hónap első keddjén a szelektíven gyűjtött papír, fém és műanyag hulladékot. Kérjük a továbbiakban ne helyezzenek ki műanyag vagy üveg hulladékot a parkolóba. Az illegálisan szemetelőkkel szemben szabálysértési eljárást kezdeményez az önkormányzat. Az üveg gyűjtésére az önkormányzati hivatal mellett lévő üveggyűjtő konténer áll rendelkezésre. Kérjük aki eddig nem szerzett be szelektív kukát, tegye meg, hogy ezzel is hozzájáruljon a hulladék feldolgozásához és újrafelhasználásához!
A szezonális szerződéssel rendelkezők részére a szolgáltató 6 db szelektív gyűjtőzsákot biztosít, ami a hivatalban vehető át április 19-től.
A szolgáltató tájékoztatója itt elérhető:
A covid fertőzés harmadik hulláma elérte hazánkat. Paloznakon is egyre több fertőzöttről tudunk. Kérjük mindenki tartsa be a korlátozási előírásokat, viselje a közösségben a maszkot., legyen minél többet a jó levegőn, de lehetőleg kerülje a nagyobb társaságot!A faugondnok továbbra is segít a karanténban lévőknek, ha másként nem tudják intézni a bevásárlásaikat. Kérjük ezt az igényt jelezzék a hivatalban munkaidőben a 87/555-006-os telefonszámon. Mindenkit biztatunk az oltás igénybevételére! Az oltásokról az online regisztrációt követően sms vagy mail értesítést kapnak. Az orvosi rendelésről tájékozódhatnak a www.csopakrendelo.hu honlapon. Az aktuális információkat a https://koronavirus.gov.hu honlapon találhatják.
A Paloznakon elrendelt változtatási tilalommal sokan foglalkoztak az elmúlt időszakban. A Magyar Urbanisztikai Társaság külön online beszélgetést szervezett a téma köré, hiszen nem egyedi problémáról van szó. A beszélgetés résztvevője Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, aki szabályozás tekintetében több évtizedes szakértői, oktatói múlttal rendelkezik, valamint Bérczi Szabolcs, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának elnökségi tagja. A beszélgetést moderálja: Szkordilisz Flóra építészmérnök, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető igazgatója. A beszélgetés meghallgatható a MUT Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=Q6YHXzZw78g
A Kossuth Rádió Hajnal-Táj adása is foglalkozott február 28-án reggel a témával. Az adás elérhető a Médiaklikken. Paloznakról a 12. perctől hallhatnak. https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-02-28_05-00-00&enddate=2021-02-28_06-10-00&ch=mr1
Január elsejétől megváltoztak a kerti égetés szabályai. A törvényi szabályozás január 1-től egységessé tette a kerti hulladék, tarlóégetés stb szabályait, ezért a Paloznaki Önkormányzat már augusztusban ennek megfelelően változtatta a helyi rendelkezéseket és kivette a környzetvédelmi rendeletéből az erre vonatkozó szabályozást. A veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabály ugyan lehetővé tenné, hogy annak idejére visszaállítsuk a belterületre vonatkozóan az égetést, azonban a levegőminőség védelme érdekében sem szeretnénk visszalépni, így továbbra is tilos Paloznakon a kerti hulladék égetése, illetve a tüzvédelmi hatósághoz való bejelentéssel lehetséges.
Mit tegyünk a kerti hulladékkal? Hasznos tudnivalók:
TISZTELT ÜGYFELÜNK!
A Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal és a Paloznaki kirendeltség igazolt koronavírus fertőzés miatt zárva tart.
A HIVATALI ÜGYFÉLFOGADÁS TELEFONON, ELEKTRONIKUSAN 2021. MÁRCIUS 08. NAPJÁN FOLYTATÓDIK.
A HIVATAL FERTŐTLENÍTÉSÉT ELRENDELTÜK.
Rendkívüli helyzetben, azonnali döntést igénylő, valamint anyakönyvi ügyekben a következő ügyeleti szám hívható: +36/30/9166-280
Czeglédy Ákos polgármester
Ha nem nyílna meg a you toube másold be a linket! https://www.youtube.com/watch?v=EBaO8uuebvk
Egyre több az építkezés, szinte gomba módra nőnek ki az épületek szerte a Balaton parton, nem kivétel ez alól Paloznak sem. Az enyhülő szabályozás, az immár nem engedélyhez kötött építési tevékenységek, a befektetésnek tekintett ingatlanszerzés, sokakat arra ösztönöz, hogy kihasználja a kínálkozó lehetőséget és az utolsó talpalatnyi területeket is beépítse. A rendelkezésre álló infrastruktúra, a közművek, az utak azonban lassan nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket. A falusi nyugalom kertvárosi nyüzsgéssé alakul és már nem csak a nyári hónapokban. Ezt felismerve, a helyben lakók érdekeire tekintettel, a paloznaki képviselő-testület úgy gondolja, hogy a településrendezési eszközök: a rendezési terv, építési szabályzat felülvizsgálata és módosítása szükséges. A felülvizsgálat idejére pedig az Étv. 20-21. §. felhatalmazása alapján 2021. február 15-től változtatási tilalmat rendeltünk el a település teljes területén. A tilalom idején Paloznakon telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani nem szabad, kivéve a már bejelentett, vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyeket.
A tilalom bizonyára gondot okoz egyeseknek, éppen ezért a település fejlesztési koncepció elkészültekor, annak elfogadását követően, felül fogjuk vizsgálni fenntartásának indokoltságát és szükségességét. A tilalom legkésőbb a rendezési terv és a helyi építési szabályzat elfogadásakor szűnik meg, ennek ideje várhatóan egy, de maximum három év.
Az önkormányzat - a lakosság, a helyi civil szervezetek és vállalkozások, a tervezők, valamint az államigazgatási szervek együttműködésével - remélhetőleg olyan új előírásokat és szabályozásokat tud majd megalkotni és elfogadni, melyek maximálisan segítik a paloznaki táj értékeinek megtarthatóságát úgy az épített környezet, mint a tájhasználat oldaláról.
Kicsit tágabb kontextusba helyezve, a Hírbalatonon.
Még tavaly kezdeményezte a testület a rendezési terv felülvizsgálatát, miután erre törvény is kötelezi. Az 2018. évi CXXXIX. törvény, Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről 93. § (1) bekezdése kimondja, hogy „A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településeinek hatályos településrendezési eszközeit 2021. december 31-ig kell felülvizsgálni és szükség esetén módosítani. Ezért a képviselő-testület nevében a veszélyhelyzetre való tekintettel a polgármester kötötte meg a Völgyzugoly Műhellyel a tervezési szerződést. A tervezés folyamatáról, a javaslattételi és véleményezési eljárásról az önkormányzat honlapján folyamatosan tájékoztatni fogjuk a lakosságot és az ingatlantulajdonosokat.