Együttműködési megállapodást kötött a Lovas Polgárőrség Egyesület és a Paloznaki Önkormányzat, amit Simon Róbert elnök és Czeglédy Ákos polgármester ünnepély körülmények között írt alá a paloznaki faluházban. Az eseményen részt vett mások mellett Vancsura Miklós, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetője, Sötét György a Veszprém Megyei Polgárőr szövetség képviseletében, valamint a két település körzeti megbízottai is.
Komoly hagyományai voltak a polgárőrségnek Paloznakon, amit még a 90-es években hoztak létre Léber Károly vezetésével, aki 1992-2010 között. Aktívan dolgozott a Polgárőrségek Veszprém Megyei Elnökségében, és közel 15 éves polgárőri munkáját az Országos Polgárőr Szövetség Polgárőr Érdemérem bronz és arany fokozatával, emlékéremmel, majd az Érdemkereszt arany fokozatával ismerte el. Paloznakon a korábbi hagyományt szeretnék újjáéleszteni azzal, hogy együttműködést kötnek a szomszédos településsel, ahol jól működik a polgárőrség, és együtt még hatékonyabban tudnák ellátni a szolgálatot, illetve a feladatokat. Az önkormányzat egyelőre anyagi támogatást nyújt a működéshez, de reméljük Paloznakról is belépnek belépnek majd az egyesületbe. Lovas polgárőrei, miután járművet is kaptak a rendőrségtől, eddig is felkeresték Paloznakot, és figyelték a közbiztonságot, ami sokat jelentett az embereknek és szívesen látták őket. A balatoni településeken is nagy szükség van a rendőrség, illetve a polgárőrség munkájára, nyáron a nagy tömeg miatt, télen pedig az üresen álló nyaralóépületek környékét figyelik. A térségben jó a közbiztonság, ami a polgárőröknek is köszönhető.
A Lovas Polgárőr Egyesületet támogatni lehet a B3 Takarékbanknál vezetett 72900068-10500233 számú számlaszámra támogatói utalással.
Május 17-én ünnepelte 80. születésnapját Haumann Péter Paloznak díszpolgára, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Életéről, pályájáról és persze Paloznakról készített riportot vele Farsang Törös Krisztina mely a youtobe-on itt megtekinthető.
https://www.youtube.com/watch?v=Qk3Cc3DvbSc
Június 24-én pénteken az önkormányzat filmvetítéssel köszönti a művészt 80. születésnapja alkalmából, majd személyesen is gratulálhatunk a születésnap alkalmából.
17.00 A Nagyok - portréműsor Ugron Zsolna íróval
18.00 Haumann Péter: a Magyar Művészeti Akadémia székfoglaló előadása
19.00 Beszélgetés Haumann Péterrel 2021.
Mindenkit szeretettel várunk a kiállítóteremben! (Fő u. 2.)
Paloznak Község Önkormányzata és a Veszprémi Művész Céh szerettetel várja Önt, családját, ismerőseit
ZONGOR GÁBOR közpiktor, UTAZÁSOK c. kiállításának megnyitójára
2021.június 19-én szombaton 17 órára a Szt József Ház kiállítótermébe (Paloznak Fő u. 2.)
A kiállítást megnyitja Lugossy László szobrászművész
A megnyitót követően a VÁR UCCA MŰHELY irodalmi - művészeti folyóirat szerzőinek felolvasása.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park hirdetményt tett közzés a védett területek kezeléséről és gondozásáról, valamint a Natura 2000 területeken és a védett természeti területekre vonatkozó előírásokról és az ezeken történő beavatkozások szabályairól.
Ahogy lehetővé tette a járványhelyzet megrendeztük a borversenyt. Ez volt a XXXI. Paloznaki borverseny, ismét kissé rendhagyó módon május végén. A két 3-3 főből álló bírálóbizottság és a társadalmi zsűri pénteken bírálta el a borokat, majd szombaton a tájház udvarán szabadtéren tartottuk az eredményhírdetést. Az eredményhírdetést követően az előzetes jelentkező gazdákat és hozzátartozójukat Rajnai Árpád és segítői által főzött halászlével vendégeltük meg, hogy ezzel utaljunk a sajnos idén elmaradt balatoni hal és borünnepre. A tavalyihoz hasonlóan 60 bormintát neveztek be a paloznaki és lovasi borosgazdák, melyből 16 arany, 25 ezüst, 15 bronz minősítésű lett. Az első díjat a Csiszár Pince gyöngyöző fehérbora, a második helyezést Szele Gyula merlotja, míg a harmadikat Dúl Zsuzska szürkebarát bora nyerte. Hajbach Ádám és Vajda Era dijözönben részesültek, olaszrizlingjük a társadalmi zsűri különdíját, melyet a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány ajánlott fel, a Szőlőhegyi Egyesület és a Borklub különdíjait érdemelte ki. A Hegyközség különdíját ismét Olma Frigyes érdemelte ki olasrizlingjével. Ács Károly aranyérmes olaszrizlingje a Lovasi Önkormányzat különdíját kapta. A résztvevők és a zsűri is egyetértett abban, hogy a 2020-as borok is kitűnőek érdemes megkóstolni a paloznaki borkínálatot.
A rendezési terv felülvizsgálatával, településfejlesztési koncepcióval kapcsolatban lakossági fórumot tart az önkormányzat 2021.06.10-én csütörtökön 17.00 órakor a Tájház udvarán. A fórum a járványhelyzeti előírások miatt szabad téren kerül megrendezésre. Elsősorban a település egészét érintő, a fejlesztési lehetőségeket, vagy szigorításokat, a szabályozási tervet, övezeti besorolást érintőm, továbbá a település egészére elrendelt változtatási tilalommal kapcsolatos javaslatokat várunk. A fórum előkészítő jellegű, így nem konkrét tervek véleményezése, hanem tervezési koncepció kialakítása a célja. Olyan kérdésekben várjuk véleményüket, mint a beépítési lehetőségek növelése vagy csökkentése, új fejlesztési gazdasági terület, területek kijelölése, szállodák, turisztikai létesítmények, turizmusfejlesztés, társasházak építése, zöldterületek növelése, vagy csökkentése, mezőgazdasági területek beépíthetősége stb. A jelenleg érvényben lévő szabályozási terv, megtekinthető a honlapon. külterület / beépítésre szánt terület
Önkormányzat
Az idei Jazzpiknikre az alábbi linken, 2023. június 10. és július 15. között regisztrálhatnak a paloznaki lakosok:
REGISZTRÁCIÓ
Felhívjuk a figyelmet, hogy a regisztrációt a legalább 2023. január 1-óta érvényes paloznaki állandó lakóhellyel rendelkezőktől tudjuk elfogadni.
A regisztrációról egy héten belül mailen visszaigazolást küldünk. Amennyiben nem kapja meg a visszaigazolást, küldjön mailt a címre!
A kerékpárút mellett újabb attrakció várja a kalandvágyó gyerekeket és a felnőtteket. Elkészült a Patakparti sétáló. A ügyességi játékokon kívül, hasznos ismereteket is szerezhetnek a használók a balatoni nádas lakóiról. A ligetes, mocsaras terület két óriás lakója, egy gyík és egy béka várja a gyerekeket.
A sétáló átadója 2021.május 28-án 13.00 órakor lesz, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. A parkot átadja Kontrát Károly a Belügyminisztérium Államtitkára, országgyűlési képviselőnk.
A projekt az Innivációs és Technológiai Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával valósult meg.