Szomorú szívvel búcsúzunk Szabó Lajostól Paloznak volt alpolgármesterétől, a Paloznaki Kórus karnagyától aki súlyos betegség után június 28-án, 57 éves korában elhunyt. Több évtizeden keresztül tanította a csopaki, paloznaki gyerekeket a Csopaki általános Iskolában, majd a Balatonfüredi Önkormányzat Művelődési Osztály osztályvezetője, ezt követően tankerületi igazgató lett. Paloznakon 2002től képviselőként, 2006-tól alpolgármesterként szolgálta a közösséget tankerületi igazgatóvá való kinevezéséig. Alapítója és vezetője volt a Paloznaki Kórusnak. Részese volt a Paloznaki Civil egyesület megalakításának és vezetésének, mint ahogy részt vett a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány munkájában is. Igazi közösségi, a családját szerető, másokat tisztelő, a közösséget segítő embert, igaz barátot veszítettünk el vele.
Temetése július 9-én pénteken 11 órakor lesz a katolikus temetőben Paloznakon.
10 órakor gyászmise a rk. templomban
haiku Lajoshoz
Most halkul a szó
Felhőből néz barátom
Nézek utána