Hild díjas falu a Balaton partján

marffy1 1942-ben született Budapesten. A Képző-és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett, majd az egyetem elvégzése előtt síknyomó retusőr nyomdász szakmát tanult. A hittudományi Akadémia rendes civil hallgatójaként szerez abszolutóriumot. Ezt követően közel húsz éven át különböző nyomdákban grafikusként dolgozik. Közben megnősült két fiúgyermeket nevelt fel. Az igazi változást életében az hozta, hogy megvásárolta 1974-ben a paloznaki az akkor romos Pongrácz-féle kúriát, aminek helyreállítását elkezdi saját tervei alapján jórészt két keze munkájával. Néhány év múltán, otthagyva Budapestet, végleg Paloznakra költözött családjával. Időközben megözvegyült majd újranősült.

 

A Paloznak Jövőjéért Közalapítvány Felügyelő Bizottságának tagja. Munkáját, keze nyomát, paloznaki épületek, szobrok, emlékművek őrzik. 1999-ben építette a Tódi u. Nagyhegyi u. kereszteződésében álló kápolnát, majd 2000-ben a kápolnához vezető kálvária stációit, mely közadakozásból valósult meg. A Mázsa téren álló szt. Donát szobrot védő épületet is ő építette. Saját tervei alapján 2002-ben építette meg a Fő utcán álló Hősök–kútját mely a háborúkban hősi halált halt katonáknak állít emléket.

 

Munkája elismeréseként a Paloznaki Önkormányzat 2000-ben díszpolgári címmel tüntette ki.

  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél



    HTML formátum?

    Joomla Extensions powered by Joobi

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK