Hild díjas falu a Balaton partján
haumannNem lehet nem észrevenni. Ha suttog is, hangját akkor is jól hallani. Ha hallgat, mellette eltűnik minden kiabálás. Ha mozog, akkor táncol, ugrál, hadonászik, ám ha mozdulatlan, akkor is rá vetődnek a fénysugarak, s mindent és mindenkit átjár töprengésének döbbenetes némasága. Minden szerepet, helyzetet, ruhát tökéletesen magára tud formálni úgy, mintha mindig is sajátja lett volna. S mindenütt jelen van. Legyen az dráma vagy bohózat, operett vagy monodráma, színház, pódium, szinkron, rádió vagy tévéjáték. Verset mond, de ha kell, énekelni is tud, és egyáltalán, mindenhez ért. Ezért kerül a legismertebbek közé, ezért játszik egyszerre valamennyi színház valamennyi darabjában.
Haumann Péter, ki 1941. május 17-én született, majd 1963-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, s még ugyanabban az esztendőben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd három évvel később a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Ezekben az években mélyítette el a főiskolán megszerzett tudását, s ismerte meg a gyakorlati trükköket, a fortélyokat. A Dunántúli Színházak Fesztiválján vetett rá szemet a 25. Színház igazgatója, Gyurkó László, aki azonnal a fővárosba szerződtette. Rögtön kiugró sikert aratott Szókratész védőbeszédével, mely végigkísérte további életét.
Haumann Péter egyszerre tragikus és komikus. Mély és habkönnyű. Hajtja eleőre komédiás vére, munkamániája. Akár egyik szerepből a másikba, akár egyik társulattól a másikig. Ádám Ottó meghívására a Madáchba szerződött. Legalább háromszázszor lépett fel a Macskákban, majd a Nemzetihez igazolt. Az Operettben boldogan volt szerelmes transzvesztita az őrült nők ketrecében, a Radnótiban Schütz Ilával mókázott, a Játékszínben Gábor Miklóssal. Az Arizonában a fekete leves című társalgási darabban lépett fel. Később a Radnóti Színház következett, majd a Katona József Színház. De azért a Játékszínben is több darabban komédiázik. A Kamrában jutalomjátékként megkapta A színházcsináló címszerepét. Felvonultatja színészi eszköztárát. Egyszerre tragikus, komikus, harsány és töprengő, mély és habkönnyű. Fáradhatatlan, lendületes, harsány. Amilyen csak egy vérbeli komédiás tud lenni.
1998-tól a Paloznaki faluközösség tagja. 2006-ban a Paloznaki Önkormányzat díszpolgári címmel tüntette ki. 
  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél



    HTML formátum?

    Joomla Extensions powered by Joobi

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK