A következő évtizednek a kultúráról kell szólnia Európában, nemcsak a szavak szintjén, de ennek meg kell jelennie a költségvetésben is.  A kulturális befektetés a jövőben megtérülő legjobb befektetés – emelte ki az ünnepségen dr. Bóka István polgármester.

Balatonfüred mindig egyenrangú partnerként tekintett a környező településekre.  A város és a falu jól kiegészítve egymást méltóképpen képviseli a magyar kultúrát. Eddig is együtt szervezett programokat, a paloznakiak részt vettek a Jókai Napok, a Hal- és Borünnep rendezvényein, mindkét település Hild-díjas és kategóriájában első helyezettje a Virágos Magyarországért versenynek is. Paloznakot és Füredet összeköti a  táj és a közös kultúrtörténet, aki Füredre látogat, remélhetően az együttműködésnek is köszönhetően, felkeresi a csendesebb Paloznakot is - vélekedett Czeglédy Ákos.
Balatonfüred Kecskeméttel is együttműködési megállapodást kötött.

"Mindkét városnak pozitív a jövőképe és elől jár az értékmegőrzésben. Katona József és Kodály Zoltán szülővárosában nagy kultusza van Jókai Mórnak, aki mint joghallgató több évig tanult Kecskeméten, ahol később házat is vásárolt. Ez is összeköti a két várost", -mondta dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere a megállapodás aláírása kapcsán.

A polgármesterek kecskeméti barack pálinkával koccintottak az együttműködési megállapodásra.

Az Anna Grand Hotel dísztermében tartott ünnepségen bemutatkozott Kecskemét  Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának világhírű Aurin leánykara, amely Kodály, Bartók és Karai kórusműveket énekelt és kecskeméti táncokat adott elő, Paloznak kórusa pedig zenei kísérettel a Harmonia Caelestist énekelte.
forrás:balatonfured.hu