1921. május 2-án született Budapesten. Már kisdiák korában is nagyon érdekelte a technika, a természettudományok, ezek közül elsősorban a fizika és a csillagászat. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE) Bölcsészeti Karán matematika-fizika szakon tanult tovább. Érdeklődése rendkívül szerteágazó volt, a csillagászaton kívül foglalkozott antropológiai, egyiptológiai és keleti nyelvészeti ismeretekkel is.1943-tól 1948-ig gyakornokként dolgozott az Egyetemes Csillagászati Tanszéken. Tanári oklevelét 1944. szeptemberében kapta meg.

1951-től a Geofizikai Mérőműszerek Gyárában dolgozott, mint kutatómérnök. Megtervezte a bonyolult optikájú, ötcsatornás fotoregisztráló berendezést, valamint az érzékeny, rezgésmentes, immerziós, tükrös galvanométert. Közben az első Magyar Csillagászati Egyesület alelnöke lett. Az 1947-ben megnyílt TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban, mint ismeretterjesztő tevékenykedett. Az 1950-es évek végén csillagászati és űrkutatási szakkört indított, és csaknem két évtizedig vezette is azt. 1963-ban a TIT Uránia Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese lett, ott és szerte az országban sok előadást tartott, számos szakcikket publikált. Első könyvét a Gondolat Kiadó jelentette meg 1965-ben, Bibliai csodák címen. 1975-ben a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló igazgatója lett. 1977 augusztusában a TIT központi intézményeként megnyitott Budapesti Planetáriumnak is igazgatójává választották. Az intézmény működésének első évei alatt vezetésével a Planetárium világviszonylatban is nagy eredményeket ért el. Havonként változtatva, több előadást tartottak műsoron, amelyek közül néhányat ő dolgozott ki és adott elő. 1983-tól 1996-ig az ELTE Csillagászati tanszéke felkérésére tartott csillagászattörténeti előadásokat. Folytatta az 1960-as években megkezdett kutatásait Dante műveiben, a csillagászati Divina Commedia csillagászati vonatkozásairól, melyeket a Divina Astronomia című könyvében jelentette meg 2001-ben. Munkásságáért a 2004. áprilisában megalakult Magyar Dantisztikai Társaság alapító tagjává választották. Több szakmai kutatásban vett részt, a mai napig is előadásokat tart országszerte és aktívan részt vesz az ismeretterjesztő munkában. Egy 2000-ben felfedezett kisbolygót (45300 Thewrewk) a Nemzetközi Csillagászati Unió az ő tiszteletére nevezett el. Jelenleg is a Magyar Csillagászati Egyesület tiszteletbeli elnöke. Alkotótevékenységét bizonyítja számos napóra, amely a tervei alapján készült. Ismereteit mindenkor szívesen, nagy érdeklődés mellett osztotta meg. Előadásait egyéni stílusa tette lebilincselővé. A nyarakat paloznaki nyaralójában töltötte. Könyveiben többször említi az általa nagyon szeretett kis községet.

Temetése 2014. okt. 21.-én 15 órakor lesz a paloznaki r.k. temetőben.