Hild díjas falu a Balaton partján
bartlgezane
Kőszárhegyen (Fejér megye) született 1938. augusztus 21-én. Édesanyja Müller Erzsébet, édesapja Klopp Ferenc, akit a II. világháborúban elveszitett, mindketten paloznaki származásúak. Édesanyja özvegyen nevelte fel bátyjával együtt. A háború után visszaköltöztek anyai nagyszüleihez, így iskolai tanulmányait már Paloznakon kezdte, majd Sopronban kap oklevelet 1955. júniusában, mint óvónő. Végzés után a Veszprémi Járási Hivatal helyezte el először Felsőörsre, később Alsóörsre, illetve Lovasra került, mint vezető óvónő. Abban az időben Paloznak is, mint Lovas, közigazgatásilag Alsóörshöz tartozott, az óvódáskorú gyerekeket is oda irányították (Csopakon még nem is volt óvoda), így szinte természetes volt, hogy a paloznaki óvodásokat vitte magával autóbusszal. Közel 30 évet dolgozott a Lovasi Óvódában egészen nyugdíjazásáig.
1959-ben ment férjhez, Bartl Gézához, először édesanyjánál laknak, majd Paloznakon építkeznek. Két fia és egy lánya született, akik szintén paloznaki lakosok, itt élnek, szeretetben nevelik a 6 unokát.
2002-ben a „Paloznakért” Érdeméremmel köszönték meg a paloznaki gyermekekért végzett fáradozásait, mely sosem volt teher számára, hiszen hozzá tartozott, természetes volt. Paloznakot mindig is nagyon szerette, erősen kötődött/kötödik hozzá.
 
  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Hotelinfo

    hotelinfo1

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél

    Regisztráljon a feliratkozás elott!
    No account yet? Register

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK