A Paloznaki Római Katolikus Egyházközség szeretettel vár mindenkit vitéz Wittner Mária szabadságharcos, 1956-os halálraítélt, előadására december 12-én (pénteken)
18.00 órakor, a Faluház nagytermébe.
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan tartott teltházas előadást Paloznakon a Faluházban. Az űrutazás előzményei, a felkészülés nehézségei, az űrben kötött barátságok is szóba kerültek a beszélgetés alatt.
December 6-án szombaton 10 órától várjuk a gyerekeket a Faluház nagytermébe Mikulás játszóházba, ahová 11órakor érkezik a Mikulás.
Este a szépkorúakat várjuk műsorral, vacsorával és Nádasi Elemértől megszokott harmonikamuzsikával.
December 13-án 18.00 órakor adventi koncertet ad a Paloznaki Kórus a rk. templomban.
Farkas Bertalan kutató-űrhajós: Az űrkutatás múltja, jelene, jövője című vetítéssel egybekötött előadása lesz november 22-én, szombaton 18 órakor a Faluház nagytermében.
A Teleház és Könyvtár munkáit Sári Annamária hosszas távolléte miatt, határozatlan időre Molnárné Mile Anikó veszi át. Ennek okán magváltozik a nyitva tartás is:
Kedd - Csütörtök 10-16 óra
Szerdán - Pénteken 12-18 óra
Szombaton 9-13 óra
Hétfőn és Vasárnap Zárva tart.
Szolgáltatásaink, és elérhetőségeink változatlanok: 06-87/557-063; 06-30/213-0785
Paloznakra érkezett a Veszprém Megyei Hungarikum Klubok Közössége. A szakmai találkozót a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának, illetve a Paloznak Község Önkormányzatának szervezésében, 2014. október 28-án 17 órától tartották Faluház nagytermében
2014. október 23-án, csütörtökön 10 órakor tartja az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezését a Hősök kútjánál. Közreműködnek a Csopaki Református Iskola diákjai.
Szeretettel várunk mindenkit az ünnepségre!
A rendezési terv véleményezési anyaga 2014. október 17-től – 2014. november 17-ig kifüggessztésre kerül az Önkormányzat hirdető tábláján / Paloznak, Fő u. 10 / illetve letölthető a település honlapjáról.