Hild díjas falu a Balaton partján

Falunap 6Péntekre elállt az eső, így semmi nem zavarta a Paloznaki Falunapok programjait. Az ünnepélyes megnyitón Czeglédy Ákos Paloznak, Filep Miklós Zánka és Katona Mihály, testvértelepülésünk Korond polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Polgárdy Imre a Veszprém megyei közgyűlés elnöke megnyitója után a díjak átadása következett.

2017-ben a Paloznakért kitüntetést Kiss Lenkének itélte a képviselő-testület a faluközösségért végzett fáradhatatlan munkájáért. A Hímzőkör által alapított "Örökségünk" díjat Boda Balázs és Oláh Kati vehette át. Virágos Paloznakért elismerésben részesült Szántiné Váradi Zsuzsanna és Nagy Júlia a kálvária gondozásáért, Kovács Istvánné és családja a Fő u. 10 és Dr. Pusztai Ágnes és családja a Boldog Apor Vilmos u. 3 sz ház virágosításáért. A Paloznak Jövőjéért Közalapítvány tanulmányi ösztöndíját idén Ádám Rozália kapta.

Szombaton a Zánkai Értéktár bemutatásával, kitelepüléssel, étellel, itallal zenével tánccal, bemutatkoztak a zánkaiak. A gulyásfőző versenyt idén a szegediek csapata nyerte Mizsik Ferenc vezetésével, második helyezett a zánkaiak csapata Dál jenő vezetésével, a harmadik helyez a helybéli A-Csapat szerezte meg Keller Zsolt és Róka Árpád irányításával.  A tortaparádé első díját Klimkó Emese “Őszi varázs” tortája nyerte. Délután a szüreti felvonulás hívogatta a környező településekről az esti bálba a vendégeket. A menet visszatértekor a Kisbíró dolbolta ki a híreket.

 

Adatik tudtára kicsinek és nagynak
Falunap 5 Eljött az ideje a falunapoknak.
Itt mulat a falu apraja és nagyja,
Búját és bánatát mindje otthon hagyja.
Bor folyik a csapból, ihatja ki bírja.
Részegségért ki-ki csak magát okolja.

Vendéget is hívtunk, távoli barátot,
Ilyen csudát tán még sohasem látott.
Vendégünk ma Zánka, nem messze van innen,
A jó bort azonban ott nem adják ingyen.

Eljöttek ma hozzánk, hogy mulassanak nálunk,
Mert jó borral barátot szívesen kínálunk.
Lányokat is hoztak, de csak mutatatóba,
Szép zánkai leányt eladósorba.

Kicsinek és nagynak e mai nap ünnep,
Szeretettel köszöntöm mind kik egybegyűltek.
Paloznak népétől figyelmet kéretek,
Míg sorjába szedem mi történt véletek.

Januárban történt egy halálos baleset.Falunap 1
Egy szép kövér disznó a böllérkésbe esett.
Ne szenvedjen sokat, Lajosunk lelőtte,
Sülthús, hurka, kolbász lett délre belőle.

Februárban végre befagyott a Balaton,
Sokan korcsolyáztak a jégen a tavon.
Egy óvatlan asszony beesett a lékbe,
Bátor legények siettek segítségére.
A hős életmentő ki is lehetne más?
A hoki csapatból Ábel, Balu, s Balázs.

Márciusban nálunk nem történik semmi
A húsvéti sonkát szoktuk ekkor enni.

Áprilisban vártuk a borosgazdákat,
Borversenyen milyen borokat kínálnak.
Hozták a rizlinget, ízlelgettük sokat,
Mire megtaláltuk a legjobb borokat.
Tudják a dicsekvés nekem nem kenyerem,
De a legjobb csopaki bor Paloznakon terem.

Májusban minálunk megtelnek a kertek,Falunap 7
A gazdák a kertben mind munkára lelnek.
Nem a birka legel, a fűnyíró berreg.
Égetik a gallyat, a füst mindent ellep.

Faluszélen nálunk birka nem legelhet.
Júniusban ezért kaszáltatni kellett.
Büdös meg béget is nem kell ide állat.
Prépost urunk bezzeg bővíti a nyájat.
A plébánia kertben legel három birka,
Ha a legelőről kilett a juhnyáj tiltva.

Inkább nem beszélek Balaton Soundról,
Hallottuk eleget az északi partról.
Zamárdiban tartják, július havában.
Aludnának inkább a késő éjszakában

Az augusztus megint hozta a meleget.
Jazz Piknik alatt szomjaztunk eleget.
Másfél órás sorát, aki végigállta,
Hideg sör helyett, langyos bort piálva.

Szeptemberben panaszkodunk, hogy nincs pénzünk semmire,
de legalább falunap legyen négyszer évente.
Az elsőt tartsuk januárban, hogy jobban induljunk,
Bánatunkat mihamarabb az óévre hagyjuk.
Másodikat majd tavasszal, ha langyos már a szellő,
Ilyenkor már sok nyaraló is bizonyára eljő.
A harmadik meg a nyáron forróságban legyen,
Ülünk majd a hűs pincékben odafenn a hegyen.
Negyediknek megmarad a szeptember vége,
Nem fogy el a jókedvünk a következő évbe.

Mostan ünnepeljünk, gondoljunk előre,
A szüreti bálra, a szép táncosnőkre.
Nem igen táncoltunk a tavalyi bál óta,
Mulassunk hajnalig, hadd szóljon a nóta!
Isten éltesse hát a falu népét.
Kisbíró beszéde abban leli végét,
Kívánjon sok jót, bort és egészséget,
A mai napon jó mulatságot néktek!

A Füred Dixieland Band koncertje után Dj Áron zenéjére táncolhatott a nagyérdemű közönség éjfélig.

 

 

  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél



    HTML formátum?

    Joomla Extensions powered by Joobi

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK