Hild díjas falu a Balaton partján

Megalakult az új önkormányzat

Ünnepélyes keretek között tett esküt a rendszerváltás utáni ötödik képvisel?-testület. Megválasztották a falu alpolgármesterét, megalakult a Szociális Bizottság, döntöttek a polgármester juttatásáról.
Mandl Márton képvisel? úr - mint korelnök - vezette le az els? nyilvános testületi ülést. A Himnusz eléneklése után a képvisel? úr felkérte Czili Jánosnét a Választási Bizottság elnökét, hogy ismertesse a választási eredményeket, melyet Önök részletesebben olvashatnak az újság hasábjain. A választási eredmények kihirdetése után esküt tett az új önkormányzat.
Czeglédy Ákos polgármester szavaiban köszönetét nyilvánította ki a Választási Bizottságnak a korrekt munkájáért. A falu el? embere szeretné, ha az a fajta érdektelenség, ami az utóbbi néhány évben jellemzi Paloznakot megsz?nne és az emberek ismét aktívan részt vennének a település életében. - Nyolc évvel ezel?tt vagy akár a kilencvenes évek elején nagyobb volt az érdekl?dés a közügyek iránt, mint most. Közöny nincs, de érdektelenség sajnos van a faluban. Ezen a testületnek mindenképpen változtatnia kell - hangsúlyozta a polgármester úr. Beszédében kifejtette, hogy milyen beruházásokat kívánnak megvalósítani az elkövetkezend? négy évben. Az önkormányzat ezentúl jobban oda kíván figyelni a külterületekre fejlesztésére, de sajnálatos módon a gazdasági megszorításoknak betudhatóan egyre kevesebb öner? jut majd a fejlesztésekre. Éppen ezért bíznak a 2007-es Európai Uniós pályázati támogatásokban. Nagy szerep juthat a következ? években a civil szervezeteknek, hiszen a közösségi élet szervezése, vagy a közbiztonság javítása nélkülük ma már elképzelhetetlen. A polgármesteri program ismertetése után a polgármester úr a képvisel?-testület, valamint az adományozó Eppel János és Tóth András urak nevében 50 ezer forintos üzemanyag vásárlási kártyát adott át a Léber Károlynak a polgár?rség vezet?jének.
A polgármester úr beszéde után titkos szavazással egyhangúlag megválasztották Szabó Lajost alpolgármesternek. Az újjáformálódó Szociális Bizottságban a képvisel?kön kívül helyet kapott Bakonyi Györgyné, Kristály Katalin és Steinbachné Szabó Edina. A bizottság elnöke Németh Imréné lett. Döntés született a polgármester juttatásáról is. Mint ismeretes Czeglédy Ákos f?állásban tölti be a polgármesteri tisztséget az elkövetkezend? négy évben. Tóth Gáborné jegyz? asszony ismertette a képvisel?-testület és a hallgatóság számára, hogy a f?állású polgármester bérét törvény szabályozza. - A polgármester fizetése a mindenkori köztisztvisel?i alap minimum hét, maximum kilencszerese lehet, az illetményalap bruttó 36.500 Ft - tájékoztatta a jelenlév?ket a polgármesteri hivatal vezet?je. A képvisel?k végül a minimális bruttó 255.500 forintban határozták meg Czeglédy Ákos polgármester fizetését, melyet a polgármester úr megköszönt, de 55.500 Ft-ról lemondott. És ha már a számoknál tartunk, az illetmény harminc százalékát kapja havonta költségtérítésként a polgármester - derült ki a nyilvános testületi ülés során.
Kemenes Dénes Lovas polgármestere is köszöntötte a faluházban megjelent mintegy harminc embert, és reményét fejezte ki, hogy az új képvisel?-testülettel is hasonlóan jó kapcsolatot tudnak kialakítani, mint az el?z?vel.
Szendi Péter

 Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztségemnél fogva szeretnék beszámolni az 1997. évi C. törvényben foglaltak alapján a 2006. október 1-jén megtartott önkormányzati választás eredményér?l.
A községben a választás rendben lezajlott, fellebbezés, kifogás a Választási Bizottsághoz nem érkezett.
A szavazásra jogosult névjegyzék szerinti választópolgárok száma: 367 f?
A szavazásra megjelent választópolgárok száma: 227 f?
A részvételi arány: 61,8%
1.) Polgármesterre leadott szavazatok száma összesen: 227
Ebb?l: érvényes szavazatok száma: 219
érvénytelen szavazatok száma: 8
A fentiek értelmében Paloznak község polgármestere Czeglédy Ákos 219 érvényes szavazattal.
2.) Önkormányzati képvisel?kre leadott szavazólapok száma: 227
Ebb?l: érvényes szavazólapok száma: 223
érvénytelen szavazólapok száma: 4
Önkormányzati képvisel?kre leadott összes szavazatok száma: 828
Név szerint a megválasztott képvisel?k az elért szavazatik alapján:

Név

Szavaztok száma

Az érvényes leadott szavazólapokhoz visz. arány

Megválasztott képv.

Szente Zsolt

189

84,7

igen

Szabó Lajos Konrád

187

83,8

igen

Verrasztó Ferenc

168

75,3

igen

Mandl Márton Ferenc

148

66,3

igen

Németh Imréné

136

60,9

igen

Gratulálok a Paloznak Község Önkormányzat Képvisel?-testületének megválasztásához a Választási Bizottság nevében, kívánok jó egészséget, türelmet, kitartást az el?ttük álló feladatok törvényszer? és emberközpontú ellátásához.
Tisztelettel:
Czilli Jánosné, a Választási Bizottság elnöke


 Tapasztalatok az idei idegenforgalomban

Tavaly azon morfondíroztam, hogy az idegenforgalom helyzete a külföldi ( els?sorban német ) turisták elmaradása miatt községünkben is megrendült. A korábban rendszeresen visszajáró vendégek indokkal- vagy anélkül elmaradtak és helyettük nem igen kopogtattak az új vendégek. Talán a vészharangot is megkongattam kissé - és a szobakiadó rendszer visszafejl?dését jósoltam. Nagyon remélem, hogy nem ennek a pesszimista hangvétel? szösszenetnek az eredménye lett, hogy községünkben tovább csökkent a szobakiadók száma.
Az idei évben örömmel tapasztalhattuk, hogy az elmaradt külföldi vendégek helyét egyre inkább a magyar vendégek vették át. Mértékadó idegenforgalmi szakemberek már régóta hangoztatják, hogy a turizmus akkor egészséges, ha a vendégek mintegy 60-70 %-a hazai. Itt még nem tartunk ugyan, de a tendencia örvendetes. A magyar vendégek köre két csoportba sorolható. Egyesek a kulturális rendezvényekhez igazodva többnyire hétvégeken jelentkeztek, 2-3 éjszakára foglalva szobát- vagy házat. ?k több alkalommal is jöttek és visszatérésük stabilnak mutatkozik. Más vendégek 2 - 8 hét id?tartamra vették ki a bérleményeket, ezzel biztonságossá tették a vendégfogadók helyzetét. Úgy gondolom, hogy a magyar vendégek anyagi helyzetének javulása - valamint a külföldön szerzett negatív élményeik - további fejl?dést eredményezhet a belföldi idegenforgalomban.
A magyar vendégek igénye, elvárásai alapvet?en megegyeznek a külföldiekével, ha lehet még hangsúlyozottabban, markánsabban jelenik meg részükr?l az igényesség.
Vannak akik nem kívánják, hogy a háziakkal találkozzanak, ezért csak olyan bérleményt igényelnek, ahol a vendéglátók nincsenek jelen. Így a jó min?ség? nyaralók felértékel?dnek.
Nem fogadják el a vendégek a bérleményt, ha az a tisztasági- és higiéniai feltételeknek nem felel meg. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy egyes vendéglátók az eltelt évek során bérleményeiket nem újították fel, a vendégfogadásban oly fontos ágyakat és ágynem?t még mindig saját kiselejtezett holmijukból akarták megoldani. Az ilyen "ügyeskedés" visszaüt a tulajdonosokra, mert elveszítik vendégeiket.
A tulajdonosok oldaláról nézve a dolgot - talán az el?z? év pangó vendégforgalma okozta, hogy idén többen abbahagyták a vendégfogadást. Maholnap községünkben egy nagyobb csoportot nem tudunk egyidej?leg fogadni, ha ez a tendencia folytatódik. Minden bizonnyal a kormányzat tevékenysége is elkedvetlenítette a vendégfogadókat, hiszen községünkben is kizárták a falusi turizmus folytatását - ezzel a vendéglátók adómentessége is megsz?nt.
A turisztikai szervezetek vezet?i a sajtóban arról nyilatkoztak, hogy hazánkban ez idén a szállodai vendéglátás a tervezettnél is jobban alakult. Ugyanakkor megállapították, hogy a vesztes ez évben is a szobakiadás volt. Úgy gondolom, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vendégek községünkben jól érezzék magukat - ez a sommás megállapítás a mi szobakiadóinkra nem lesz jellemz?.
Ez úton is szeretném emlékeztetni szobakiadóinkat arra, hogy immár egy éve m?ködik a kistérség 5 községét átfogó RIVIÉRA Turisztikai Egyesület, amely a rövid egy év alatt sok sikeres kezdeményezést tett a vendégkör b?vítése érdekében. Színvonalas prospektusokat állíttatott el?, a térség jól használható térképét is elkészíttette - valamint az egyesület honlapját is megrendelte. Rendszeresen részt vesz az egyesület vezetése a hazai turisztikai vásárokon - így is népszer?sítve térségünket. Ezek az er?feszítések csak akkor hozzák meg a kívánt eredményt, ha lesz mit reklámozniuk. Kérem ezért községünk szobakiadóit, idegenforgalomban érdekelt vállalkozóit, hogy csatlakozzanak az egyesülethez és igényeljék segítségét a vendégforgalom növelésében.
Rajnai Árpád

 Falunapok 2006

Az idei falunapi rendezvényekhez ismét kegyes volt az id?járás. Gyönyör? szép ?szi napokon zajlódtak az el?készületek, épült a f? téren a színpad, a pályázati támogatásból elkészült sátorfedéssel, berendeztük a Tájház udvarát a pénteken kezd?d? programokhoz. A Faluház tet?terében napokkal el?tte sürgöl?dtek az ügyes kez? asszonyok, hogy minden alkotás pontosan a helyére kerüljön a paloznaki hobbim?vészek bemutatkozására. Már péntek reggel izzottak a süt?k, készítették az asszonyok a pogácsát, süteményeket, párolták a káposztát a hajtókához.
A háromnapos rendezvény pénteken délután a kiállítás megnyitóval kezd?dött, ahol a paloznakiak mutatkoztak be alkotásaikkal, amelyeket szabadidejükben, hobbiból készítettek. A munkák és a kiállítás magas színvonaláról a vendégkönyv sok-sok beírása tanúskodik. A program a Tájház udvarán folytatódott, a csopaki Református Asszonykör tagjai Ilyés Gyula: T?vétev?k c. komédiáját adta el? nagy sikerrel.
Az ünnepélyes megnyitón Barták Péter, a Napló f?szerkeszt?je köszöntötte a vendégeket, majd a díjátadások következtek. A képvisel?-testület döntése alapján a Paloznak Díszpolgára kitüntetést Haumann Péter színm?vész, Paloznakért Emlékérmet Keller József kapta ebben az évben.
Az önkormányzat és az alapítvány által meghirdetett "Virágos Paloznak" verseny résztvev?i közül Tóthné Kovács Éva, Cziráki Endréné, Németh Imréné, Bakonyi Györgyné, Kovács Istvánné kapott elismer? oklevelet és díjat a szervez?k?t?l.
Kiemelked? középiskolai tanulmányi munkájáért ill. kimagasló sportteljesítményért a "Paloznak Jöv?jéért" Közalapítvány öt paloznaki fiatalnak adott át támogatást. (Bartl Judit, Kardos Renáta, Kállai Dániel, Kovács Dávid, Verrasztó Péter)
A megnyitó után következett a pörkölt vacsora, amit ismét Szecs?di Béla készített a vendégseregnek, majd a Story bulival zárult a nap.
Szombaton korán reggel nagy volt a sürgés-forgás a Tájház udvarán. Készül?dtek a résztvev?k a gulyás f?zéshez. 13 bográcsban rotyogott a különféleképpen elkészített gulyás, közben a szabadtéri színpadon a Füzesgyarmati Népdalkör, a Kaláris Néptánc-együttes, Nyíretty? Népzenei Együttes, Kovács Viki és csapata modern tánca, cseh fúvós és mazsorett csoport szórakoztatta a vendégeket. A vendégház udvarán játszóház várta a gyermekeket és pónifogattal is kocsikázhattak a faluban. A feln?ttek Vas Gabi bácsi fogatával tehettek egy kirándulást a sz?l?hegybe.
A szín alatt népi ételeket készültek, kemencés lángost, bügyörgetett kürtös kalácsot, káposztás hajtókát kínáltak a vendégeknek a Paloznaki Civil Egyesület tagjai. A bevételt az erdélyi testvértelepülés, Pálpataka általános iskolájának ajánlották fel.
A tortaparádén ismét remek alkotásokat értékelhetett a zs?ri. Az ügyes asszonyok ötletesen formázták meg a helyi jellegzetességeket a tortákban. (Gabi bácsi fogata, a '48-as emlékpark a kerekes kúttal, a paloznaki címer)
13 órakor került sor a családias hangulatban zajlott gulyásf?z? verseny eredményhirdetésére. A zs?ri döntése alapján I. helyezett az Íz-lel?k csapata (veszprémi múzeum dolgozói), II. a Nyer? Páros (Wrhovina József csapata), III. a Mókus Örs (Bocskai László csapata), külön díjas a legfiatalabbakból álló Csipet -Csapat lett.
Délután a programok a F? téren zajlottak. A Sárkányos-kútnál a Paloznaki Kórus bordalokat, borkínáló verseket adott el?, a Pálpatakáról érkezett vendégek erdélyi népdalokat énekeltek. A borkóstoló közben a Nyíretty? Együttes húzta a népzenét.
A F? téren a kisbíró (hagyományosan Czeglédy Ákos polgármester úr) versbe szedve kihirdette az elmúlt év legfontosabb eseményeit, majd a bíró -bíróné hintójával az élen (Cserkúti Krisztián, Szélessy Veronika) elindult a szüreti felvonulás a szomszédos településekre.
Közben a F? téren a M.H. Légier? zenekara ismét hatalmas sikerrel adta el? m?sorát, ezután a Csopak Táncegyüttes folklór m?sora következett, a nap zárásaként a Rulett Együttes utcabálján hajnalig ropták a táncot a vendégek.
Vasárnap került sor a búcsúi szentmisére, kora délután pedig, a Kálváriánál két kisgyermeket köszöntött az alapítvány és az önkormányzat. Szendr?i Mátyásnak és Szemerédy Zsombornak ültettek fát a szül?k, nagyszül?k közrem?ködésével a "Babaligetben".
Délután Haumann Péter el?adására (Platon: Szókratész véd?beszéde) zsúfolásig megtelt a katolikus templom. A m?vész úrnak az el?adás el?tt adta át Czeglédy Ákos polgármester kiemelked? m?vészi tevékenységéért, közel tíz éves paloznaki köt?déséért, a helyi közösségi életben vállalt szerepéért a falu önkormányzatának kitüntetését, a "Paloznak Díszpolgára" címet.
Este elbúcsúztattuk az erdélyi testvértelepülésr?l érkezett vendégeket, akik a pálpatakai általános iskola részére az önkormányzat és az egyesület (PACI) 150 ezer forintos támogatásával térhettek haza.
A falunapi rendezvények sikeréhez hozzájárult sok-sok paloznaki önzetlen segítsége. Ezúton köszönöm mindenkinek!
Verrasztóné Panni

 Falunapok 2006 támogatói:

Áfész Bolt Paloznak, Akác Vendégl? Paloznak, Balaton Pékség Alsóörs, Bártfai István, Csiszár Béla, Csuhé Bt. Csopak, Dobó Vendégl? Csopak, Englert Dezs?, Észak-balatoni Rt. Balatonfüred, Eppel János, Integrál-H Rt. , Király Pince Paloznak, Korr Kft. Lovas, Lothriegel Cukrászda Csopak, Mandel Csárda Paloznak, "Mi kis boltunk" Paloznak, Mikor-Comp Számítástechnika Balatonfüred, E. Nagy Júlia, Négy Évszak Gazdabolt Alsóörs, "Paloznak Jöv?jéért" Közalapítvány, Paloznaki Civil Egyesület, Paloznaki Péter Pince, Paloznaki Polgárörség, Papa Borzója Paloznak, Ránky Katalin, Sprint Papír Szentendre, Steinbach István, Szecs?di Béla, Szente Zsolt, Szentkúti Gabriella, Sz?l?fürt Gazdabolt Paloznak, Tájház Büfé Paloznak, Tamás Pince Csopak, Tatay Gyula, Tóth András, Zakocs Péter, Zalai Gábor,
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Szek.

 Megyei hírek

Az október 1.-jén megtartott önkormányzati és közgy?lési választások során a Veszprém megyei közgy?lésbe az alábbiak szerint alakultak a szavazatok és oszlottak meg a mandátumok.
A megyei közgy?lés negyven f?b?l áll, ebb?l tizenhatot a 10 ezernél több lakosú települések szavazatai alapján, a fennmaradó huszonnégyet pedig a 10 ezernél kevesebb lakosú települések szavazati alapján kapták a pártok a mandátumokat.
A 10 ezernél több lakosú települések szavazatai alapján a FIDESZ-KDNP 9, míg az MSZP-SZDSZ 7 mandátumot szerzett. A 10 ezernél kevesebb lakosú települések szavazatai alapján a FIDESZ-KDNP 14, az MSZP-SZDSZ 8, míg az MDF 2 mandátumot szerzett.
Szendi Péter

 Fiatal gazdák oktatási programja

Nyugat-Magyarországi Egyetem,
Mez?gazdaság és Élelmiszertudományi Kar, EU Oktatási Központ Mosonmagyaróvár, (együttm?köd? partner a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA) fiatal gazdák részére térítésmentes tanfolyamot szervez Mosonmagyaróváron három id?pontban: nov.15-17, 22-24, 27-29-én. Az el?adásokon az érdekl?d?k hallhatnak az agrárpolitika reformjáról, a helyes gazdálkodás alapjairól, az alternatív növénytermesztésr?l, praktikus tanácsokat kaphatnak a pályázatok elkészítéséhez, stb. Helyszíni bejáráson biogazdaságot, növény és vet?magtermeszt? gazdaságot tekinthetnek meg. A harmadik napon ausztriai kiránduláson fiatal osztrák gazdák ismertetik gazdaságukat, EU-s tapasztalataikat.
További információ: a Teleházban, ill. Fiatal Gazda Call Center: Dr. Jakab Katalin 06/ 40/ 200 723 vagy 06/ 1 /320 0429
e-mail:
Szerk.

 TANFOLYAMOK A TELEHÁZBAN

A szüret és a kerti munkák befejez?désével többen tudnak szabadidejükben id?t fordítani saját önképzésükre. Az külön szerencsés, ha nem kell ehhez utazással az id?t tölteni, hanem kényelmesen, a lakóhelyünkön tudunk érdekl?désünknek megfelel?en képezni magunkat.
A paloznaki Teleház ezért 20 órás számítógépes tanfolyamot szervez novembert?l, aminek témája: Word (szövegszerkesztés), internethasználat, elektronikus levelezés. A tanfolyam ára (a jelentkez?k létszámától függ?en) kb.9000 Ft. A Paloznaki Civil Egyesület vezet?ségének döntése alapján a tagoknak az egyesület téríti a tanfolyam díjának 50 %-át.
Igény szerint tanfolyamok indulnak angol ill. német nyelvb?l is.
Jelentkezni és érdekl?dni lehet a Teleházban!
Verrasztóné Panni

 Kisbíró 2006

Adatik tudtára kicsinek és nagynak

Eljött az ideje a falunapoknak.
Itt mulat a falu apraja és nagyja
Búját és bánatát mindje otthon hagyja.
Bor folyik a csapból, ihatja ki bírja.
Részegségért ki-ki csak magát okolja.

Kisbíró mostan a híreket dobolja,
Hogyan és mi történt versbe szedve mondja.
Paloznakot lakja közel négyszáz lakó,
Mindegyikük kedves, dolgos jóravaló.
Van még rajtuk kívül sok sok nyaraló.
Nyáron paloznaki, télen városlakó.

Adatik tudtára kicsinek és nagynak

Idén a legények igen gyengén vannak.
Paloznaki legény az idei évben,
Nem sok kárt okozott a sz?z menyecskékben.
Elsorvad a falu, jön a sok bebíró,
Rajta hát legények mondja a kisbíró.
Rátok van bízva, hogy n?jön a lélekszám,
Ne lankadjon soha dolgozzon a szerszám!

Vigadhat a falu van most új kocsmáros,
Ildikó csizmája sose legyen sáros.
Kocsmárosné borát b?kez?en adja,
Mindig nyitva legyen hordójának csapja.

Pincérünk mogorva, megírta a Napló,
Elmaradt a mosoly, el a borravaló.
Postásnak gy?jtik szexre az aprót
A sz?l?hegyen, hogy állítson karót.

Adatik tudtára kicsinek és nagynak

Közeleg a napja a helyi választásoknak.
Alig akadt jelölt, nem kell kampányolni,
Jelölteket kellett lasszóval befogni.

Mégis csak akadt 5 vakmer? jelölt
Kiben a tettvágy kell?képpen feltört.
Vállukra veszik az egész falu gondját
Homlokukat s?r? ráncok majd befonják.

Mandel Marci lesz névsorban az els?,
8 évig volt már képvisel?.
Érti a csíziót, néha ki is fakad,
A mézes pálinkától ? is dalra fakad.

Névsorba második Némethné Piroska.
98 után most majd másodszorra.
Követi karnagyunk a nagy Szabó Lajos
Ki mostanság már egy kissé pocakos.
Néha forr magában, könny? felhergelni,
Haragja multával lehet majd békülni.

Negyedik dalia fúr, farag vagy gyalul,
A komoly iparos soha meg nem szorul.
Három fiúgyermek, jól meg kell gondolni,
Egyféle szerszámmal egyfélét tud Zsolti

Verrasztó Feri a mosolya sármos,
Testületi ülés nélküle hiányos.
Eddig is ott ült, volt állandó széke,
Most majd átkerül az asztal túlfelére.

Polgármesterjelölt egy szem alig maradt,
Nyolc éve használjuk, régi bútordarab.
Robog a robogón, nyakunkon a f?nök
Mondják a melósok, hogyha rájuk dörmög.

Ezzel aztán éppen kilesz a lista.
Paloznakon így a helyzet tiszta.
Nem választás lesz, csak eredményhirdetés.
Nem is lesz itten semmilyen tüntetés.
Egyik jelölt sem kever vagy kavar

Tudják hogy úgyis túl nagy a baj.
Lehet választani teljes már a lista,
Október 1-én eljön majd a napja.

Isten éltesse hát a falu népét,
Kisbíró szövege abban leli végét:
Kívánjon sok jót, bort és egészséget,
A mai napon jó mulatságot néktek.
Vigadjon a falu apraja és nagyja
Mulasson reggelig mindenki, ha bírja.
CZÁ

 Újabb tornagy?zelem

A legutóbbi Paloznaki Hírmondóban örömmel tájékoztattam Önöket, hogy a Paloznak FC az augusztus 20-án Csopakon megtartott kispályás futball tornán az els? helyet szerezte meg. A paloznaki falunapok el?tt egy héttel rendezték meg a szomszédos községben a már hagyományosnak tekinthet? szüreti mulatságokat, mely idén a Napló nappal egészült ki.
A négy csapat részvételével megrendezett futball eseményen a paloznaki fiatalok az alábbi eredményeket érték el:
Paloznak-Napló 5-0
Paloznak-Csopak 3-1
Paloznak-Bakony F?nix (Veszprém) 0-0, de hetesekkel a "fiaink" bizonyultak jobbnak.
Mindenképpen dicséret illeti a játékosokat, hiszen ismételten tovább öregbítették településünk hírnevét.
Ugyan a tél hamarosan itt lesz és több futball eseményre egyel?re nem kerül sor, de ha befagy a Balaton, nincs az a csapat, amely megállítja a paloznaki jégkorongozókat...
Szendi Péter

 Gratulálunk!

Dorogi Márton és Vági Zsuzsa kisfia 2006. október 16-án megszületett. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Mindannyiuknak!
Szerk.

 "Egy fecske nem csinál nyarat"

Paloznakért-díjat kapott Keller JózsefA falunapok során adta át Czeglédy Ákos polgármester Keller Józsefnek a Paloznakért-díjat. Néhány nappal a kitüntetés után beszélgettem Jóska bácsival, aki négy évig volt a település képvisel?je. Nevéhez nagyon sok vers, írás tartozik. Jelen pillanatban egy könyvön dolgozik, mely Paloznak múltját taglalja.

  • Mikor és milyen körülmények között tudtad meg, hogy a képvisel?-testület egyhangúlag a kitüntetésre javasolt?
  • Szinte az utolsó pillanatban. Én erre a testületre és a polgármesteri hivatal dolgozóira rámerném bízni az ország vagyonát. Olyan titoktartók, hogy csak a legutolsó pillanatban tudtam meg a jó hírt. Czeglédy Ákos polgármester látogatott meg néhány nappal a falunapok el?tt, és akkor mondta, hogy ünnepi ruhába öltözzek, mert kitüntetést szeretne átadni. Nem tagadom, egy kicsit meg is hatódtam, hiszen teljesen váratlanul ért ez a hír. Én már jó pár éve letettem azt a bizonyos stafétabotot, így nem gondoltam arra, hogy egy ilyen nemes díjat kapok a falu vezet?ségét?l. Amikor én megkaptam a Paloznakért-díjat, tisztában voltam vele, hogy ez nemcsak az én érdemem, egyedül semmire nem lettem volna képes. A díj átadásánál is bebizonyosodott, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Örömmel tekintek vissza azokra az id?kre is, amikor egyház képvisel?-testületi tag voltam, amikor elláthattam a temet?nek a gondnokságát. Ha ezek a megbízatások nem lettek volna, akkor lehet, hogy hamarabb tolószékbe kerülök. A családban már két elismerést kaptunk, hiszen néhány évvel ezel?tt a feleségem is részesült ilyen kitüntetésben a Hímz?körnek köszönhet?en.
  • Hamarosan új képvisel?-testület alakul. Mit vársz az elkövetkezend? négy évben? Azaz hogyan látod Paloznak jöv?jét?
  • Amit az el?z? önkormányzatok végezetek az elmúlt évek során mindenképpen folytatni kell. Oda kell figyelni az emberek szavaira, senkit nem szabad kirekeszteni. A külterületeken komoly problémákat fedeztem fel, ott mindenképpen tenni kell valamit. A valamikori gyerekkorban látott rendezett területek most katasztrofálisan néznek ki, pedig akkor még nem volt motoros f?nyíró, bozótvágó. A minap azon gondolkodtam, hogy az önkormányzatnak valami pályázat útján vagy bérbeadással m?veltetni kellene ezeket a földrészeket.. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok tulajdonosa van ezeknek a területeknek, de a tulajdonosaik úgy sem m?velik azokat, éppen ezért kellene velük szerz?dést kötniük. A falu új vezet?ségét is korrekt, becsületes emberek alkotják, így nem félek a jöv?t?l, de ugyanakkor nagyon sajnálom a most leköszön? képvisel?ket.
  • Azt csiripelik azok a bizonyos madarak, hogy könyvet írsz Paloznakról. Többen már elolvasták a készül? kötetet és jó véleménnyel voltak róla. Lehet konkrétumokat meg tudni a készül? kiadványról?
  • Igyekeztem olyan témákkal foglalkozni, amelyek eddig még nem jelentek meg. Bemutatom Paloznak term?helyeit, a falusi életet, épületeket. A település életével összefügg? egyházi életet is próbáltam el?térbe helyezni. A visszaemlékezések természetesen f?szerezve vannak versekkel, valamint van néhány étel recept is, mely a különböz? eseményekhez kapcsolódik. Karácsonytól-karácsonyig végig vettem az összes egyházi és világi ünnepet. Az írásom már több kézben megfordult és nem tagadom, hogy voltak épít? jelleg? kritikák. Örülnék neki, ha mondjuk jöv? falunapokkor megjelenne ez a kis könyv, mely remélhet?leg sok paloznaki embernek örömet szerez majd.

Szendi Péter

 Vissza a gyökerekhez

Jánka István neve jól csenghet a paloznaki emberek számára, hiszen 1981-1998-ig volt Csopak és Paloznak körzeti megbízottja. Van egy olyan mondás, hogy "nem esik messze az alma a fájától", ez a Jánka családra is érvényes, hiszen szeptember 1.-t?l ifjú Jánka István segíti Kisházi István munkáját. Err?l és még sok miden másról beszélgettem a huszonöt éves fiatalemberrel.

  • Amikor édesapám a két falunak volt a körzeti megbízottja, akkor egyb?l megtetszett ez a rend?ri hivatás. 1996-2000 között Gy?rbe jártam iskolába, majd felvételt nyertem a csopaki rend?rtiszti iskolába. 2002. július 1.-t?l a balatonfüredi Rend?r-f?kapitányságra kerültem, ahol jár?rként kezdtem, kés?bb jár?rvezet? lett bel?lem. 2006. áprilisától szolgálatparancsnok lettem, majd megkaptam ezt a lehet?séget, hogy Csopak-Paloznak körzeti megbízottja lehetek.
  • Hogy tetszik az "új" munkakör?
  • Túl sokat még nem tudtam dolgozni az ismert budapesti események miatt. Amit eddig tapasztaltam az mindenképpen pozitívum. A fogadtatás jó volt, mindkét polgármesteri hivatalban segít?szándékot tapasztaltam. A paloznaki emberek, - akikkel eddig kapcsolatba kerültem - kedvesen fogadtak, remélem ez így lesz a kés?bbiek során is.
  • Paloznakon a polgár?rségnek már nagy hagyományai vannak. Felvetted már a kapcsolatot Léber Károllyal?
  • Karcsi bácsival már váltottam néhány szót, de hamarosan sor kerül egy hosszasabb beszélgetésre. Szeretném a hagyományokat ápolni, szívesen leülnék majd beszélgetni a paloznaki polgár?rökkel.. Mihelyst a dolgok realizálódnak, mindenképpen szükségszer?nek érzem, hogy a polgár?rség tagjaival egyeztessek.
  • Paloznakon állandó vita témát jelent a testületi üléseken és a közmeghallgatásokon a faluba érkez? gyorshajtók. Tudtok ezen a közeljöv?ben változtatni?
  • Mindenképpen változtatni szeretnénk, hiszen valóban sokan száguldoznak. A 40 km-es sebességkorlátozó tábla nem igazán fékezi le az autókat, de az is igaz, hogy fekv?rend?rökkel sem lehet körbevenni a falut. A füredi rend?rség vezet?inek már jeleztük, hogy egy lézeres sebességmér?t kihelyeznénk Paloznakra. Csopakon már m?ködik a készülék, de hozzáteszem a Balaton valamennyi községének rendelkeznie kellene egy ilyen berendezéssel.
  • Közeledik a tél a nyaraló feltörések id?szaka. Mire figyeljenek oda a nyaralótulajdonosok és az állandó lakosok?
  • Ha gyanús, idegen személyt látnak, akkor mindenképpen értesítsenek bennünket. Jegyezzék fel az autó rendszámát, hiszen ez nagy segítség lenne számunkra. Arra kérném a paloznakiakat, hogy figyeljenek oda egymásra és mások ingatlanjaira. Az én telefonszámom egyébként amin elérhetnek az a 30-2881833 . Hívjanak nyugodtan, hisz Kisházi Istvánnal azon vagyunk, hogy Paloznakon nyugodtan éljenek az emberek.

Szendi Péter

 Haumann Péter szemüvege

Bármennyire igyekeztünk a falunapokat felh?tlen örömmel ünnepelni, mindannyian tudjuk, érezzük, nehéz id?ket élünk.. Méltóságunk meg?rzéséhez, a felel?sségteljes gondolkodáshoz és cselekvéshez kaptunk vasárnap délután muníciót olyan emberekt?l, mint Platon, Szókratész és Haumann Péter, akiknek m?vészete, élete, emberi és szakmai tartása tanúsítja, ki-ki saját eszközeivel, képességei és tudása szerint tehet jót és igazat.
Rendkívül nehéz a Paloznaki Hírmondó hasábjain egy oldalban összes?ríteni azt a hihetetlen gazdag élményanyagot, amelynek a paloznaki búcsú zárásaként rendezett Haumann Péter el?adáson részesei lehettünk. Az idei díszpolgári címet és Ajtós atya figyelmességét jelképez? képet a m?vész meghatottan vette át, majd megajándékozta hallgatóságát az egyetemes kultúra egyik remekm?vének megrázó és kivételes tolmácsolásával. A színm?vész szavaival élve: Platon írása, a Szókratész véd?beszéde modern szöveg, mert igaz; és az el?adás után bizonyosak lehettünk benne, számunkra ma kiváltképp fontos, értékes is. Így hát Haumann Pétert a választásért külön köszönet illeti.
Az el?adás kiválóan épült fel: a szöveg meghallgatása el?tt nemcsak alapvet? tudás birtokába jutottunk születésér?l, a korról, a meghatározó társadalmi viszonyokról, Szókratész alakjáról, hanem a m?vész pontos leírást adott a véd?beszéd elhangzásának vélhet? körülményeir?l is. Így az aranyozott barokk oltár el?tt, a csöpp templomban néhány mondattal megteremtette azt a légkört, amely a befogadáshoz feltétlenül szükségeltetett.
A szöveg tolmácsolása alatt a képzeletbeli ókori közeg építése, b?vítése, színesítése tovább folyt: Haumann Péter gesztusaival, tekintetének irányával, hanghordozásával segítette a hallottak értelmezését. Platon szövege nyelvileg tiszta és érthet?, ám mérhetetlenül súlyos és összetett gondolatisággal bír, ezt a legfontosabb fogalmai alapján is megítélhetjük: erény, igazság, tudás, ítélkezés, törvény, közösségi lét, társadalom. A szókratészi módszer, a bábáskodás megidézése, (amely kés?bb mellesleg a feln?tt pedagógia alappillére lett), kiválóan alkalmas az önálló gondolkodás el?segítésére, hiszen kérdésekkel késztet alapos, árnyalt vélemény formálására. Az együtt elmélkedéssel nem a tanító fels?bbrend?ségét hangsúlyozza, hanem annak együttm?köd? szerepével világít meg jelentéseket. (Milyen távol is áll az ugyancsak görög id?kb?l eredeztethet? módszert?l, a demagógiától, a népámítástól, amely során a szónok az érzelmek felel?tlen felszításával igyekszik megnyerni a tájékozatlanokat.)
Oldalakat írhatnánk róla, milyen gazdagon tolmácsolta mindezt Haumann Péter, de mivel erre itt nincs módunk, hadd emeljek ki el?adásmódjának két - számomra rendkívül fontos - elemét. Mindkett? értelmezhet? "kiszólásként", a hallgatósággal való kapcsolatteremtés módozataként. Az egyik a képzelt és valóságos tér egybeszerkesztésének különös módja, amint több alkalommal a közösségt?l kissé elfordulva az Ajtós atya mellett oldalt helyet foglaló vendégre, Bordi Jánosra irányította tekintetét. Ez a támaszért, meger?sítésért folyamodó gesztus pontosan érthet? azok számára, akik személyesen ismerik a magát ironikusan - lekicsinyl?en és büszkén - "csak" hegyi papnak tituláló pálpataki atyát, és az általa képviselt egyszer?, ám kitartó, küzdelmes papi munkásságot. Szókratész hasonlóképpen kutathatott a fölötte ítélkez?k között, vele közösséget vállaló, tiszta tekintet után.
A másik elemmel a m?vész a szöveg lényegi részét emelte ki, tette él?vé a következ?képpen. Közvetlenül az el?adás megkezdése el?tt már felt?nt az oldalt elhelyezett szemüveg, s az így hangsúlyossá tett személyes tárgy. Egy adott pillanatban Haumann Péter kinyúlt az ?t körülvev? képzeletbeli térb?l a valóságosba, feltette szemüvegét és elviselhetetlenül hosszú, metsz?en éles pillantást vetett a ténylegesen jelenlév?kre. Ez a fájdalmas csend, (amelynek végét én magam szemlesütve vártam), er?teljes m?ködésbe hozta az el?tte, majd az utána elhangzottakat is, és talán a legkevesebb, amit elérhetett, hogy alapos önvizsgálatra késztetett. Ám jelképes tettként is értelmezhet?: megálljt parancsol, önmérsékletre int és tiszta fogalmakra épül?, önálló véleményformálásra késztet egy olyan jelenben, ahol a szándékosan felkorbácsolt érzelmekt?l f?tött vádaskodások zajában majd' mindenhonnan csak fals szólamokat hallani.
Pócsik Andrea

 Ilyen még nem volt!

Nem mindennapi kiállításnak lehettünk résztvev?i és csodálói a Falunapok alkalmával.
Szeptember 22-én, pénteken a polgármester úr nyitotta meg a paloznaki hobbim?vészek munkáit bemutató kiállítást a Faluház nagytermében.
21 alkotó engedett bepillantást nyerni féltve ?rzött, gondosan készített alkotásaiba. Barátaink, szomszédaink egy olyan új oldalát ismerhettük meg, amelyb?l megtudhattuk, mivel töltik szabadidejüket, hogyan kedveskednek családtagjaiknak, amikor éppen nem a munkájukkal, vagy a házi teend?ikkel vannak elfoglalva. A kiállítás létrejöttével bebizonyosodott, hogy színesebb egyéniségek vagyunk, mint az a szürke hétköznapokban megmutatkozik.
A többféle stílusú, és irányzatú m?vek megismertették a vidék tradicionális hétköznapjait és népm?vészetét, amit a környékbeli tájat megörökít? fényképek egészítettek ki.
Nem csak a képz?m?vészetben, népm?vészetben mutatták meg a paloznakiak kiemelked? tehetségüket, hanem a megnyitón ez ötvöz?dött a zenével is a közrem?köd? gyermekek furulyajátékát hallgatva.
Remélem, akik esetleg most nem tudtak, vagy kell? önbecsülés hiányában nem mertek részt venni a kiállításon, ?k is kedvet kaptak, és legközelebb elhozzák alkotásaikat, hiszen sokkal több értéket közvetíthetünk, ha ki merünk állni és megmutatjuk bens?nk azon világát, ami a m?vészetünkben mutatkozik meg.
Kristály Katalin

 Jó tudni!

  • Október 23-án, hétf?n 15 órakor, az 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére az önkormányzat ünnepi megemlékezést tart a Faluház nagytermében, ezt követ?en koszorúzás lesz a H?sök Kútjánál.
  • November 11-én délután 16 órától Márton napi libasütést és újbor mustrát rendez a PACI a Tájház udvarán.
  • November 12-én, vasárnap a PACI színházlátogatást szervez Budapestre, a JátékSzínbe.
  • December hónapban az Asszonyklub Bécsbe szervez kirándulást a bécsi karácsonyi készül?dés és vásár megtekintésére, sor kerül egy rövid városnézésre is. Szervez?k: Rajnai Árpádné Magdi, Hatvári Lajosné Rózsa

Szerk.

 A Községi Könyvtár hírei:

Új könyveink:

Feln?tt irodalom és ismeretterjeszt? könyvek:

  • Négy tenger vándora / Juliette Benzoni
  • Titokzatos csillag / Nóra Roberts
  • Borostyán 1 - 22. kötet / Angelica Montemaggiore
  • Savtalanítás - A fiatalság forrása / Kurt Tepperwein
  • Él?világ enciklopédia: A Kárpát-medence állatai / Ujjhelyi Péter szerk.
  • Él?világ enciklopédia: A Kárpát-medence gombái és növényei / Ujjhelyi Péter szerk.
  • Magyar közmondástár / T. Litovkina Anna
  • Ha az elefántnak szorulása van / Kégl Tamás
  • Ha az elefántnak talpfekélye van / Kégl Tamás
  • Mi micsoda: Kutyák / Peter Teichmann
  • Veszprém megyei honismereti tanulmányok XXI. / Somfai Balázs szerk.
  • Forradalom, 1956 / Hangdokumentum-összeállítás a Magyar Rádió Archívumából

Verrasztóné Panni

 Hagyományok és újdonságok a paloznaki konyhában

Számomra hallatlan izgalmas feladat receptgy?jteményemben kutatni. Az évek múlásával több ezer étel leírását ?rzöm, legjobban azokat, amelyeknek elkészítésével sikert arattam. A sok-sok recept közül most szüreti ételeket közlök, abban a reményben, hogy elkészítésük izgalmasabb, pikánsabb ízlésvilágba juttatják el a konyhai m?veletek kedvel?it.
Mustban párolt pecsenyekaraj, sz?l?mártással
Hozzávalók: fejenként 2-3 szelet rövidkaraj,
2 dl must, 1 kanál kristálycukor (barna is finom)
1 dl olaj vagy 10 dkg zsiradék
?rölt szerecsendió
grillf?szerek
1 kg fehér és piros szem? sz?l?.
A karajszeleteket sózzuk, alaposan f?szerezzük, el?hevített zsiradékban mindkét oldalán pirosra sütjük, musttal felöntve rövid id? alatt puhára pároljuk.
Kevés zsiradékban a cukrot karamellizáljuk, kevés musttal felöntjük, hozzáadjuk a sz?l?szemeket (ha van körténk azt is lehet) végül az egészet a hús mellé öntjük. Pirított mandulás rizzsel tálaljuk.
Tipp: a mártáshoz tejszínt is önthetünk, valamint 1 kanál keményít?t, de ezzel töményebbé, laktatóbbá válik.

Bundás almakarika vaníliaöntettel
Hozzávalók: 1/2 l tej, 4 nagy alma, 1 zacskó vaníliaöntet por
4 ev?kanál cukor, 1 tojás, 3/4 dl fehérbor,
7-8 dkg liszt, só, néhány csepp citromlé,
1/2 teáskanál ?rölt fahéj, olaj a sütéshez.
A tejet 4 ev?kanál kivételével felforraljuk, hozzáadjuk a 2 ev?kanál cukorral elkevert öntetport, a félretett tejben feloldjuk a forró tejhez öntjük, kb. 1 percig f?zzük. A tojást a fehérborral, liszttel, sóval simára keverjük, 15 percig állni hagyjuk. Az almákat meghámozzuk, magházakat kiszúrjuk, citromlevével bedörzsöljük. Olajat felhevítjük, az almakarikákat a tésztába mártjuk, pirosra sütjük, konyhai papírtörl?n leitatjuk, megszórjuk fahéjas cukorral, 3-4 karikát tányérra teszünk és vaníliaöntettel tálaljuk.
Jó étvágyat!
Rajnainé Magdi

Többen kérték, hogy tegyük közzé a Hírmondóban annak a kávés süteménynek a receptjét, melyet a Falunapok kiállítás megnyitóján kóstolhattak a vendégek. A kérésnek szívesen teszünk eleget.
Capuccino szelet
Elkészítés:
6 tojásból kakaós piskótát sütünk.
Krém:
4,5 dl tejb?l és 2 db tejszín íz? pudingporból krémet f?zünk. 20 dkg ráma margarint kikeverünk 25 dkg cukorral, és a kih?lt pudinggal összekeverjük.
A krém felét a piskótára kenjük, a másik felébe 1 ev?kanál kakaóport és két ev?kanál ?rölt kávét keverünk. A fehér krémre kenjük.
A tetejét csokiszeletekkel vagy csokimázzal díszítjük.
Jó sütést, jó étvágyat!
Kovácsné Török Gyöngyi

  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Hotelinfo

    hotelinfo1

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél

    Regisztráljon a feliratkozás elott!
    No account yet? Register

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK