A Fő térről északnak indulva a Fő utcán majd a Tódi úton haladunk felfelé. Útközben a Tájház majd a ref. Harangláb mellett haladunk el. A Kálvária végén jobbra forduló mélyútban haladunk a piros jelzésen. Rövid szakasz után az út jobbra Lovas felé ágazik el (kék jelzés) Egyenesen felfelé haladunk, majd az újabb elágazás következik jobbra a Nagyhegyi úton kapaszkodunk egyre feljebb, kezdetben mély bevágásban, majd a domboldalban apró pincék, présházak között. A második bevágás után megcsendesedik az emelkedő és az útról jobbra pillantva szép kilátásban gyönyörködhetünk. Jobbra nagy ívben kerüljük meg a Nagy-hegyet, majd az út ismét balra kanyarodik és meredekké válik. A kaptató után kiérünk a szőlők, pincék közül. Visszafelé még egy utolsó pillantást vethetünk a Balatonra és beérünk az erdőbe. Jobb oldalról hamarosan jól kiépített murvás útba csatlakozunk. Enyhén lefelé ereszkedünk a Tódi –mezőig. Az útkereszteződés előtt balra a Tücsök–kút itatóját fedezhetjük fel a bokrok között. A Tódi–mező szélén haladunk észak felé jobbra sásos terület, fokozottan védett. A mező túlfelén erdősávon haladunk át, itt találkozunk a sárga jelzésű turistaúttal mely a pirossal együtt vezet a Királykúti-völgy felé. Jobbra fordulunk és az erdősávból kiérve a mező jobb oldalán haladva érünk el a Királykúti-völgy bejáratához. Itt esőbeálló, tűzrakóhely, kis tisztás fogad. Balra fordulva enyhén emelkedő úton 100 méter után jutunk el a forrásig. (Bal oldalon sziklás domboldal, felfelé a sziklák mellett megyünk, egészen a völgyperemig a piros jelzést követve a Nosztori autóspihenőhöz jutunk.)
Lefelé indulva a Királykúti-völgyben a sárga jelzést kövessük. Az ösvény a patakvölgy bal oldalán vezet a hol előbukkanó, hol eltűnő patakocska mellett. A völgy vége felé a sárga jelzés egy élesen jobbra tartó, emelkedő útra fordul. Mi azonban folytassuk utunkat egyenesen, és hamarosan leérünk a Malom-völgybe. A mező szélén balra tartva átkelünk a Lovasi-séden és a zöld jelzésű turistaúton jobbra fordulva a patak bal partján haladva érünk be Lovasra. (A kék jelzésen balra Alsóörsre érünk, jobbra a szőlők közt a hegyoldalban haladva visszajuthatunk Paloznakra.)
A játszóteret elhagyva jobbra térjünk le majd 50 m után a házak között jobbra térő ösvényen megyünk tovább. Átkelünk a Lovasi séd hídján egy kocsiutat keresztezünk, de haladjunk tovább egyenesen. A kaptató tetején aszfaltos útra érünk mely szőlők közt kanyarogva néhol emelkedve vezet bennünket nyugat felé. Egy meredekebb rész után vízszintesbe fordul az út, balra gyönyörű kilátás a Balatonra. Régi kúriaépület mellett vezet az út lefelé tartva megpillantjuk a paloznaki templom tornyát. Az útelágazásban jobbra a piros jelzés a Tódi mező őskori festékbánya felé vezet. Balra, lefelé fordulva rövid árokút után jutunk ki a paloznaki kálváriához.