A testületi ülésr?l jelentjük...
Megtartotta els? testületi ülését az új önkormányzat. Az ülés során elfogadták a III. negyedéves költségvetési beszámolót, valamint döntöttek a Mikulás ünnepély költségeir?l.

Augusztus 31-én még a �régi� képvisel?-testület döntött Vörösmarty Zsolt ingatlan megosztás ügyében, melyet másnap Czeglédy Ákos polgármester felfüggesztett. - Tudomásomra jutott, ha az ingatlant megosztjuk, akkor a következ? osztásnál az önkormányzatnak kell az utat biztosítani. Az újratárgyalását kezdeményeztem az ügynek, melyr?l levélben értesítettem az ügyvéd urat.� kezdte az elmúlt hetek beszámolóját a polgármester úr. A Közútkezel? KHT-nak megírta a levelet Czeglédy Ákos polgármester, melyben kérte a szervezetet, hogy Csopak-Paloznak-Lovas között 60 km-es sebességkorlátozó táblát helyezzenek ki. Válasz egyel?re még nem érkezett, holott a kezdeményezést mindhárom önkormányzat támogatta. Két újabb ajánlat érkezett a Szent József Ház kivitelezését illet?en. A beadványok jelen pillanatban elbírálás alatt vannak. Befejez?dött a volt Farkas-ház felújítása, melyre 1 millió forint pályázati támogatást kapott a település.
Tóth Gáborné jegyz? asszony ismertette a jelenlév?kkel a III. negyedéves költségvetési beszámolót, mely a tervek szerint alakul.
A Bursa Hungarica tanulmányi ösztöndíjra tíz diák pályázatát tárgyalta meg az önkormányzat. A falu vezet?sége továbbra is támogatja havi 5-5 ezer forinttal a fiatalokat, melyet az Fels?oktatási Pályázati Iroda egészíthet még ki, el?reláthatólag további 5 ezer forinttal, illetve a Veszprém Megyei Önkormányzat. 2007-ben az alábbi tanulók részesülnek ösztöndíjban: Balogh József, Bartl Bálint, Bartl Bence, Hancz Gábor, Hatvári Éva, Kardos Renáta, Mészáros Judit, Stall Erika, Váradi Anikó, Verrasztó Péter.
Döntés született a Mikulás ünnepély költségeir?l. Az újonnan meghívottak korhatárát 62 évre emelte a testület. Idén a �szépkorúak� 4350 forint, míg a gyermekek 1300 forint értékben kapnak csomagot. A rendezvény szervezésével Németh Imréné képvisel? asszonyt és Verrasztóné Losonczy Annát bízta meg a testület. December 2-án lesz az ünnepély, a gyermekekhez 9.30 órakor jön el a Mikulás, míg a �szépkorúakhoz� délután 5 órakor.
El?reláthatólag a következ? testületi ülésen döntenek a jöv? évi adó módosításokat illet?en. A falu vezet?sége nem támogatta a Települési Önkormányzatok Szövetségéhez való csatlakozást.
Szendi Péter

Biztosítót kell választani novemberben
A november a kötelez?biztosítások meghosszabbításának, esetlegesen módosításának az id?szaka. Takács Lászlót a KÖBE területi képvisel?jét kérdeztem minderr?l.

- Egy biztosítást 30 napos felmondási id?szakkal lehet felmondani � kezdi a tájékoztatást Takács László. - A felmondást írásban kell megtenni, két példányban. A felmondólevelet személyesen vagy ajánlott levélben kell eljuttatni a biztosítóhoz. Fontos, hogy az egyik példányt mindenképpen ?rizzük meg, mert az új szerz?dés megkötéséhez szükséges � folytatja tovább a beszélgetést László. Az ügyfelek számára azért csak a november hónap áll rendelkezésre, mert az új szerz?déseket december végéig meg kell kötniük a biztosítóknak.
A biztosító társaságok október 30-án kötelesek megjelentetni az új díjaikat két országos napilapban, mely jelen esetben a Magyar Nemzet és a Népszava. Persze vannak olyan szolgáltatók, akik még további sajtóorgánumokat is felhasználnak, hogy áraikat minél többen olvassák. � Ha valaki esetleg nem tudná értelmezni ezeket a számadatokat, az nyugodtan keressen meg bennünket, hátha tudunk segíteni � hangsúlyozza Takács László.
Az új biztosítás megkötéséhez szükség van a felmondólevélen kívül a forgalmi engedély másolatára, az utolsó díj befizetését igazoló feladóvevényre, bizonylatra. Az új biztosítóhoz el kell juttatni a bonus fokozatot igazoló dokumentumot, és természetesen nem szabad otthon hagyni a személyi igazolványt, a lakcímkártyát és az adókártyát. Jogi személy esetén a cégkivonat és az aláírási címpéldány is elengedhetetlen. Amennyiben valaki nem tud személyesen új szerz?dést kötni, az írjon egy meghatalmazást két tanú jelenlétében.
- Néhány ügyfélnél problémát jelent a kártörténeti igazolásnak a behozatala. Ez azért fontos, mert ha nem érkezik be mindez a kötést?l számított 90 napon belül, akkor a biztosító automatikusan a szerz?dést M4-be sorolja, melyet kormányrendelet szabályoz � fejezi be a beszélgetést Takács László. Ha valakit egyébként a biztosító M4 fokozatba sorol és el?tte B10-ben volt, az onnantól kezdve négyszer annyi díjat fizet havonta, mint el?tte. Már csak ezért is megéri, hogy betartsuk a rendeleteket�
Apropó pénz! Takács László még említést tett arról, hogy a túlságosan kedvez? árakat �felvonultató� biztosítók nem biztos, hogy a legmegfelel?bbek, mert esetlegesen érvényesülhet az a mondás, hogy �olcsó húsnak híg a leve�. László nevek nélkül említést tett arról, hogy voltak olyan társaságok, akik ugyan kedvez? feltételeket biztosítottak az ügyfeleik számára, de kés?bb már biztosítóként nem tudtak tovább m?ködni.
Szendi Péter

Horgászturizmusról továbbra sem lehet beszélni
Amikor tavaly beszélgettem Rajnai Árpáddal a Megyei Horgász Szövetség ügyvezet? elnökével, akkor meglehet?sen borús képet festett a jöv?t illet?en. Az elmúlt egy év történéseir?l otthonában kérdeztem az elnök urat.

Szendi Péter

ÁDVENTI REFORMÁTUS PROGRAMOK

Tislér Géza, református lelkész

�Ki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.�

A Márton-napi néphagyományok felelevenítésére a Paloznaki Civil Egyesület november 11-én, szombaton megrendezte az els? Márton-napi libasütés és újbor mustra rendezvényét Paloznakon a Tájház udvarán.
Nagy volt a sürgés-forgás a faluban a megel?z? napokon. Felállították a sátrat, meleged?ket, vitték a kemence f?téséhez a száraz venyigét, az asszonyok el?készítették a libacombokat, reszelték a rengeteg káposztát, az ismer?sökt?l gy?jtötték a tököket a töklámpásokhoz�
Márton napján kellemes id? köszöntött ránk. Kora délután megérkeztek a borosgazdák az újborokkal, sült a kemencében a tök, pirultak a libacombok.
A program kezdetén Tóthné Évi a Márton naphoz köt?d? népszokásokat ismertette, mely szerint pásztorok e napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszönt?t mondtak, nyírfavessz?t ajándékoztak a gazdának. Úgy tartották, hogy �aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik�, a karácsonyi id?re is következtettek az e napi id?b?l, mert, �ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárban jár.�
A Tájház udvara délutánra megtelt vendégekkel. Gyorsan fogyott a sült libacomb párolt káposztával, a sült tök, a libazsíros kenyér lilahagymával, finom borokat lehetett kóstolni paloznaki és lovasi gazdáknál. Bemutatta termékeit a kiskunsági Bösztöri Kecskefarm is, a különböz? ízesítés? kecskesajtjukat és szürkemarha kolbászt kóstolhattunk. Elmondták, hogy a farmon az állatokat természetes körülmények között tartják, a kecskék a takarmányt ?si ösztönük alapján válogatják ki, így a lelegelt gyógynövények hatóanyagai a tejen keresztül a sajtba is beépülnek.
A gyermekeket játszóházba vártuk, ahol szalmadíszt készítettek, töklámpást faragtak, amiben nagy lelkesedéssel segítettek a feln?ttek is. Mire besötétedett vidáman világítottak a töklámpások a Tájház udvarán, különleges hangulatot adtak a mulatságnak. A sötétedéskor a legkisebbeknek diavetítést tartottunk a Faluház nagytermében.
Akik kitartottak a nap végéig, a f?tött sátorban az est végén táncra perdülhettek.
Az egyesület alapításakor céljai közt t?zte ki a hagyományápolást, a néphagyományok felelevenítését. Ezzel a rendezvényével ezt a célt szolgálta. Ha a sok-sok segít? energiája engedi jöv?re ismételten várjuk a Márton-napi mulatságokra az érdekl?d?ket.
Verrasztóné Panni

MEGHÍVÓ

Paloznak Község Önkormányzatának Képvisel?-testülete sok szeretettel várja a gyermekeket dec. 2-án, szombaton 9.30 órakor a szépkorúakat dec. 2-án, szombaton 17 órakor a MIKULÁS ÜNNEPSÉGRE a Faluház nagytermébe.
Szerk.

Téli madáretetés

A rendszeres téli etetéssel elérhetjük, hogy sokkal több színes madarunk énekeljen, vagy pusztítsa a rovarkártev?ket jöv?re a kertben.
Az önkormányzattal egyeztetve, a Király Pince jótékonysági szezonnyitóján befolyt adakozásból két nagy madáretet? került kihelyezésre a faluban (Millenniumi Park, játszótér), az etet?anyagról a téli id?szakban a Paloznaki Civil Egyesület gondoskodik.
A télen nálunk maradó és költési id?ben fiókáit rovarokkal etet? énekesmadarak, például cinegék, csuszka, harkályok, de még a verebek is kénytelenek magokat enni. Legjobb számukra a napraforgó magja, mely olajtartalma miatt jelent?s energiatartalékot ad a hideg napokon. A cinegéket etethetjük kiakasztott szalonnab?rdarabbal, marhafaggyúba kevert és belefagyott vegyes magvakkal (madárkalács), dióbél hulladékkal is.
A pintyfélék szeretik a földr?l fölszedni a napraforgómagot, kölest stb., de a tarka tengelic, a meggyvágó vagy a zöldike és a csíz még a szélben himbálódzó m?anyagflakonon vízszintesen keresztüldugott hurkapálcikára is rászáll a napraforgómagért.
Rigókat és áttelel? vörösbegyet a talajra kiszórt apróra vágott almával, konyhai ételmaradékokkal - mint f?tt sárgarépa, burgonya, rizs, felvágott vagy más húsféle - etetünk.Kenyérmorzsával lehet?leg ne etessünk, mert nedves id?ben a kenyérmorzsa maradéka könnyen megromlik, a rajta elszaporodott baktériumok megsavanyítják. Ett?l viszont a madarak bélhurutot kapva elpusztulhatnak.
A jótékonysági bevétel fennmaradó részét kiegészítve, az önkormányzat a 2007. évi idegenforgalmi szezonra elkészíteti a Kálváriánál a turisztikai információs táblát, pihen?t, aminek a kihelyezése a pincesori vízvezeték kiépítése miatt nem valósult meg ebben az évben.
Verrasztóné Panni

A MADÁRINFLUENZÁTÓL OLASZLISZKÁIG

A média véleményformáló szerepeA közelmúlt tragikus eseménye (az olaszliszkai b?neset) mélyen megrázta az országot.
Mi is történt velünk valójában? Képesek vagyunk-e sajtóhírek, vélemények megkülönböztetésére és kritikus olvasatára? Helyesen vonjuk-e le a tanulságokat?
Ezekr?l a kérdésekr?l hallhatnak, beszélgethetnek, ha eljönnek november 29-én szerdán 17,30 órakor a Faluház Nagytermébe. Várja az érdekl?d?ket az el?adó, Pócsik Andrea és a Paloznaki Civil Egyesület.
Szerk.

Mozgás, mozgás�

Egészségnapot rendezünk a Faluház nagytermében 2006. november 25-én, szombaton délel?tt 1 10-t?l kb. 12 óráig. Az egészséges életmód kialakításához, az életmin?ség javításához kíván a Paloznaki Civil Egyesület segítséget, tanácsot adni, lehet?séget nyújtani. A téli napokon is ?zhet? sportlehet?ségekr?l, a Szent József házban felállítandó szobakerékpárok használatáról mindenkinek! A nap során három f? témát érintünk:

Játékos vetélked?, nyeremény, ajándéktárgyak sorsolása ismert sportoló közrem?ködésével.
A programot vezeti: Rózsa László sportszervez?.
A rendezvény a mozgás hatékony és életkortól függ? kíméletes formáit mutatja be fiataloknak és szépkorúaknak egyaránt.
A program megvalósulását a Mobilitás Pályázati Igazgatóság és a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal támogatja.
Leitold József , PaCi elnök

Jó tudni!

Szerk.

SPORT

December 16-án, szombaton délután 14 órától rendezi a PACI a Szent József Házban a �IV. Luca Napi Asztalitenisz Kupát" különböz? korcsoportok részére (a feln?tteknek kb. 17 órától). Jelentkezni lehet Szente Zsoltnál vagy Verrasztóné Panninál a Teleházban, ill. a helyszínen. (Gyakorláshoz a Szt. József Ház kulcsát a Teleházból lehet elkérni.)
/Szerk./

Hagyományok és újdonságok a paloznaki konyhában
Aszalt szilvaleves gesztenye gombóccal

Hozzávalók: 1 csomag aszalt szilva
1 l jó min?ség? vörösbor
1 l must
édesítéshez 1-2 kanál méz
1 dl f?z?tejszín, szegf?szeg, fahéj
1 csomag gesztenyemassza, citromlevél, tejszínhab spray
Az aszalt szilvát félbevágjuk, a bort és mustot összekeverjük, f?szerezzük, beletesszük a szilvát, mézzel édesítjük, forrás után a tejszínnel s?rítjük. A tányérba gesztenyegombócokat teszünk (aprókat) rámerjük a kész levest, tetejét citromlevéllel és tejszínhabrózsával díszítjük.
Jó étvágyat!
Rajnai Magdi

ÖRMÉNY EST

A Paloznaki Civil Egyesület a Veszprémi Örmény Kisebbségi Önkormányzattal együttm?ködve Örményországot bemutató kiállítással, vetítéssel egybekötött estet szervez
2006. december 9-én, szombaton 18 órától a paloznaki Faluház nagytermében. Közrem?ködik: David Yangibarian, örmény származású tangóharmonika m?vész. Minden érdekl?d?t szeretettel várunk! Belépés díjtalan!
Szerk.

Új könyveink:

Szerk.

Harcolni kell a vendégért
Többek véleménye szerint az idei nyáron a szállodák �arattak�, hiszen nemegyszer telt házzal üzemeltek. Err?l és még sok minden másról beszélgettem Nagy Jen? idegenforgalmi szakemberrel.

Szendi Péter

Kórustalálkozó

�Dalban jók vagyunk� írta megyei újságunk tudósítója a Várpalotán megrendezett nagy siker? kórustalálkozóról. Három megye tizenöt dalos-társasága lépett színpadra november 18.-án a Veszprém Megyei Közm?vel?dési Intézet által szervezett találkozón.
Horváth Viola a Veszprém Megyei Közm?vel?dési Intézet igazgatója köszönt?jében elmondta, hogy 1962-ben rendezték az els? találkozót. Akadtak szerényebb évek, amikor kevés kórus vett részt a mustrákon, ám mára büszkén kijelenthet?, hogy a megyében 34 feln?tt énekkar m?ködik.
Nálunk Paloznakon pár éve alakult meg kamarakórusunk és idén el?ször vettünk részt ezen a szakmai megmérettetésen. A fellépést nem kis izgalom jellemezte, hiszen a megmérettetésen kívül fontos az is, hogy a dalosok egymást meghallgassák, beszélgessenek, illetve megfogadják a szakért? véleményét, segít? kritikáját. Idén Erdélyi Ágnes, Kneifel Imre és Mohayné Katanics Mária (Kodály Zoltán és Bárdos Lajos egykori tanítványa) karnagyok vállalták a tanácsadói feladatot. Értékelésükben többek között elmondták, hogy �jó anyag� van a kezemben, egységes és egészséges a kórus hangzása.
�Dalban jók vagyunk!�
Szabó Lajos, a Paloznaki Kórus karnagya