A tartalomból:

A testületi ülésr?l jelentjük...

Czeglédy Ákos

Megújul Paloznak honlapja

Verrasztóné Panni

Új igazgató a csopaki iskola élén

Verrasztóné Panni

Testületi ülés

Czeglédy Ákos

Adónk 1 %-áról

Szerk.

Jelz?rendszeres házi segítségnyújtás

Czeglédy Ákos

Közmeghallgatás

Czeglédy Ákos

Egy régi március

Jutasi Sándorné

Pótszilveszter

Bakonyi György

Jó tudni!

Szerk.

Meghívó

Szerk.

Hagyományok és újdonságok a paloznaki konyhában

Rajnai Magdi

Új könyvek

Verrasztóné Panni

Disznóvágás-hagyomány?rzés

Leitold József

Id?sek klubja Balatonfüreden

Váradi Gézáné

Kivonat a Balaton Riviera Turisztikai Egyesület beszámolójából

Keresztes Éva

Gólyahír

Szerk.


A testületi ülésr?l jelentjük…


A képvisel?-testület január 31-én tartotta soron következ? ülését. Els?ként Lovas Község Önkormányzatával közös testületi ülésen a körjegyz?ség költségvetését tárgyalta az önkormányzat. Mivel a tavalyi hozzájárulásnál nem kívánt többet fizetni a lovasi testület, a létszámarányok pedig változtak, ezért közel 2 millió Ft-tal csökkenteni kellett a körjegyz?ség kiadásait. Ez 1 f? létszámcsökkentést jelent, így a hivatalt sem kerüli el a közigazgatásban tapasztalható megszorítás. A paloznaki képvisel?k fenntartássokkal fogadták el a létszámleépítést és költségcsökkentést, mivel az a munkavégzésben és ügyfélfogadásban várhatóan gondot fog okozni. Végül a köztisztvisel?i létszámot 7 f?ben a körjegyz?ség költségvetését 27,3 millió Ft-ban állapították meg a testületek.

Ezek után tárgyalta az önkormányzat a paloznaki költségvetést, melynél 103 millió Ft bevétellel és kiadással számol. Beruházásokra 16 millió Ft-ot szán a testület, melyb?l jelent?s tétel a Rizling és a Nagyhegyi út felújítása, 7.5 millió Ft-tal járul hozzá Paloznak a csopaki óvoda és az iskola m?ködéséhez. Továbbra is támogatja civil szervezeteket, ösztöndíjat biztosít a fels?oktatásban résztvev? paloznaki fiataloknak és lakásépítési támogatásra is külön keretet határozott meg. A beadandó pályázatok önrészéhez 5 millió Ft pályázati keretet különített el a testület. A bevételeknél 25 millió Ft helyi adóbevétellel, 40 milliós állami támogatással, 18 millió Ft átvett pénzeszközzel és 13 milliós ingatlanértékesítéssel számolnak.

Megvitatta a testület az Állami Számvev?szék jelentését a hivatal munkájáról, és elfogadta a jegyz? által készített intézkedési tervet a hiányosságok kiküszöbölésére. Alapvet? hiányosságokat nem tapasztalt az ellen?r a leg A közm?fejlesztési hozzájárulás mértékét az inflációval emelve 190.000 Ft-ra emeltük mind a szennyvíz, mind az ivóvíz tekintetében. Törvényi változást követ?en a méltányosságból adható közgyógy igazolvány a jegyz? hatáskörébe került, ennek megállapítását a minimálnyugdíj kétszereséhez kötötték a képvisel?k.
A polgármester tiszteletdíját és költségtérítését a tavalyi összegben állapította meg a testület. Eladásra került a vasút melletti (Hajódban) egyik önkormányzat telek, valamint döntés született a Királydombi utca elején zárt csapadékvíz-elvezet? kiépítésér?l, amihez az ott lakók anyagiakkal is hozzájárulnak. A Rizling utca elején magasságkorlátozó sorompó kerül elhelyezésre a felújítás befejeztével, hogy ezzel is megakadályozzuk a nagy tehergépkocsik behajtását. A játszótér felújításával kapcsolatban Prazsák Józsefné elnök jelezte, hogy a gyári eszközök helyett szebb lenne faragott játszóeszközöket felállítani. Némi vita után a testület szabványok ill. a faragott eszközökre szóló min?ségtanúsítvány március elejei beszerzéséhez kötötte a játszótérre vonatkozó döntést. A testület jelezte részvételi szándékát az Országos Labdarúgópálya Létesítési Programban, mely keretében lehetséges lesz a sportpálya felújítása. Ismét szóba került a Zrínyi utcai sebességkorlátozás, melyre néhány nappal a testületi ülés után érkezett válasz a Magyar Közút KHT Veszprémi Igazgatóságától, mely szerint sem a településeket (Lovas, Paloznak, Csopak) összeköt? „római” úton sem a belterületen nem indokolt a sebességkorlátozás.
CZÁ

MEGÚJUL PALOZNAK HONLAPJA!
www.paloznak.hu
Az internet egyre nagyobb szerepet tölt be a gazdasági életben, a közigazgatásban, a kultúra területén, a szórakoztató-iparban.
Az internet-hálózaton keresztül intézhetjük adóbevallásunkat, egyre több ügyünket a közigazgatásban, elektronikus úton juthatunk hozzá különböz? hivatalos nyomtatványokhoz, kereshetünk kulturális programokra, a világhálón olvashatunk újságot, hallgathatunk rádiót, szálláshelyet foglalhatunk szabadságunkra, stb. A legolcsóbb és leggyorsabb formája a távol lév? barátainkkal és családtagjainkkal a kapcsolattartásra, elektronikus levelezéssel, az msn ill. skype programok segítségével.
A képvisel?-testület döntése alapján településünk honlapja, a www.paloznak.hu is megújul, így több és naprakészebb információt szolgáltathat a falu lakosságának és más érdekl?d?knek. Az új honlap közvetlen kapcsolatot biztosít a paloznaki közélethez, a legfrissebb hírekkel, a hírlevéllel, a honlapon történ? szavazással különböz? kérdésekben.
Az els? verzió:
Az adatok, információk feltöltése folyamatosan történik, még tanulni kell a weblap adminisztrátori feladatokat, ezért mindenkit?l türelmet kérünk az új honlapra történ? átállás alatt.
A végleges verzió:
A paloznaki szolgáltatók ismét megjelenhetnek a honlapon. Ezért kérjük, hogy szolgáltatásukról elektronikus formában kb. ötmondatos ismertet? szöveget, elérhet?ségeket, max. három fotót juttassanak el a Teleházba. A honlapon biztosított megjelenés ára 3000 Ft / év / szolgáltatás.
Szívesen fogadjuk a településr?l, rendezvényekr?l készült digitális fotókat, filmfelvételeket is!
Verrasztóné Panni
Új igazgató a csopaki iskola élén!
Huszár Péternét nevezte ki megbízott igazgatónak 2007. február 1-t?l a fenntartó önkormányzat a Csopaki Általános Iskola és Alapfokú M?vészetoktatási Intézmény vezetésére. Ennek kapcsán kérdeztem ?t az el?tte álló feladatokról, terveir?l.
Gratulálok a kinevezéséhez, amelynek elfogadása nem könny? feladat vállalását jelenti a kisiskolák mai társadalmi, gazdasági helyzetében.
- Milyen változtatásokat tart szükségesnek az iskola életének színesítésére, vonzóvá tételére a szül?k és gyermekek számára?
Fontosnak tartom, hogy kib?vítsük kínálatunkat a gyermekek és a szül?k számára. Feltétlenül fel kell mérni az igényeket, hogy mi az, ami érdekli a gyerekeket, szül?ket s mire van lehet?ségünk. Szeretnénk a nemzeti ünnepeinket iskolai kereteken belül megünnepelni. Március14-re egy stratégiai társasjátékot szervezünk az iskolában. Reméljük sikere lesz diákjaink körében. Tervezzük, hogy a gyereknapot az óvodával, iskolával és a civil szervezetekkel együtt szervezzük meg.
Természetesen e mellett folytatódnának a már régóta jól m?köd? programok pl.: sítábor, nyári tábor. Az iskola els?sorban szakmai munkájával tud vonzóvá válni. Fontosnak tartom, hogy helyezzünk nagyobb hangsúlyt az egyéni különbségekre, a tanulási, magatartási nehézségekkel küzd?k problémáira. Segítséget kell nyújtanunk a gyereknek, szül?nek egyaránt. Természetesen a tehetséggondozás ugyanilyen fontos feladat. Szeretnénk az iskolát színesebbé varázsolni, padokat felújítani, falitáblákat vásárolni. A számítógépekre is ráférne a frissítés. Fontos lenne az udvar felújítása, a vizesblokkok cseréje.
- Ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítása igényel-e plusz anyagi forrásokat, és ha igen, akkor biztosítva látja-e ezeket?
A fenntartó eddig is megtett mindent annak érdekében, hogy az intézmény jól m?ködjön. Nekünk is meg kell próbálni felkutatni forrásokat. Gondolok itt pályázati lehet?ségekre, valamint a m?köd? két alapítványra. Bizonyára vannak olyan cégek akik segítséget tudnának nyújtani számítógépek beszerzéséhez. Más iskolák régóta ezeket az utakat járják.
- Az iskola fennmaradásának érdekében, a beiratkozások számának növelésére fontos lenne már most megkezdeni egy iskola népszer?sít? un. marketing munkát. Milyen feladatokat kell elvégezni ennek keretében?
Ezt a munkát már elkezdtük. Két alkalommal iskolanyitogató foglalkozásra várjuk az óvodásokat. A szül?k számára nyílt napokat szervezünk alsó és fels? tagozaton egyaránt. Ezekr?l minél szélesebb körben igyekszünk hírt adni. Csopak tv, helyi újságok.
- A sikeres oktató-nevel? munka feltétele a nyugodt, kiegyensúlyozott iskolai légkör, melyet az iskola nevelési programja is megfogalmaz. Mint vezet? mit tart a legfontosabb feladatának ennek biztosítására?
Erre egy (Wass Albert) idézettel válaszolnék:
„Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk.
Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az
egyet, már akkor is egység az. A különböz? felfogás
vitát virágzik, s a vita felismerések, és tisztázások gyümölcsét érleli.
Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni
azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót,
mint én, Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon.”
Munkájához kitartást, jó egészséget, sok sikert kívánok!
Verrasztóné Losonczy Anna

Testületi ülés
Február 14-én tartott testületi ülésen a képvisel?k elfogadták a 2007 évi költségvetést. Az önkormányzat bevételi és kiadási oldalon is 103 millió Ft-tal számol. Ebb?l 40 millió Ft az állami támogatás 25 millió Ft helyi adóbevétel 15 egyéb sajátos bevétel mely között ingatlaneladás is lett tervezve. 19 millió Ft körjegyz?ségre átadott, pályázati ill közm?fejlesztésre átvett egyéb támogatás.
A kiadások között átadott pénzeszközként 43 millió Ft-ot, melyb?l 27 millió Ft a körjegyz?ségnek 7,5 millió a Csopaknak iskola óvoda fenntartásra átadott pénz. Közel 5 millió Ft jut majd a szociális ellátásokra, 10 millió az önkormányzati dolgozók személyi juttatásaira, 22 millió a dologi kiadásokra lett tervezve. Várhatóan 16 millió Ft jut beruházásra, fejlesztésre, valamint 5 milliót különített el a testület fejlesztési célú pályázati önrészre céltartalékként.
Elfogadta a testület a könyvtár szervezeti m?ködési szabályzatának módosítását, a könyvtárhasználati szabályzatot, melyek megtekinthet?k a Teleházban ill. Könyvtárban.
Módosították a képvisel?k a lakástámogatási rendeletet. A b?vítésre adható kölcsön 300 ezer Ft-ra emelkedett, de bármiféle támogatás építési engedélyhez kötött. Az egyszer már támogatásban részesül?k többször már nem jogosultak támogatásra. A támogatási kérelmeket március 20-ig kell a Hivatalban kapható adatlap kitöltésével benyújtani.
Czeglédy Ákos
Adónk 1 %-ról
Ismételten fel lehet ajánlani adónk 1 %-át valamely társadalmi szervezetnek, illetve egyháznak.
Magyar Katolikus Egyház 0011.
Magyar Református Egyház 0066.
Közrendvédelmi Alapítvány 19266208-1-19.
„Paloznak Jöv?jéért” Közalapítvány 18932296-1-19
Szerk.
Jelz?rendszeres házi segítségnyújtás
A Paloznaki Önkormányzat is részt vesz a Kistérségi jelz?rendszeres házi segítségnyújtó szolgálat m?ködtetésében.
A jelz?rendszeres házi segítségnyújtás célja a saját otthonukban él?, szociális helyzetük és egészségi állapotuk miatt rászoruló, a segélyhívó készülék használatára képes id?skorú, vagy fogyatékkal él? személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerül? krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.
A jelz?rendszeres házi segítségnyújtás egy segélyhívó rendszer, melyet egyedülálló, fogyatékos, beteg vagy egyéb okból rászoruló id?s emberek számára fejlesztettek ki. A jelz?rendszeres házi segítségnyújtó rendszer egy 24-órás diszpécserszolgálattal kiegészített ügyelet.
Segélyhívó berendezés: a gondozott otthonábanegy falra szerelhet? készülékb?l és egy nyakba akasztható un. távirányítóból áll. A távirányító vízhatlan, ütésálló, így a rászorultak minden helyzetben magukon tarthatják.
A rászorult jelzését követ?en a jelzés beérkezésekor a diszpécser számára megjelenik a használó neve, címe, egészségi állapota valamint az el?re beprogramozott – problémától függ?- értesítési sorrend, melyek segítik a kialakult helyzet kezelését. A diszpécser a riasztás esetén telefonon felhívja a riasztást kezdeményez? ellátottat, így meggy?z?dik a riasztás tényszer?ségér?l és a kivonulás szükségszer?ségér?l. Abban az esetben , ha rászorultnak házi gondozói segítségre van szüksége az ügyeletes gépkocsivezet? szállítja a házi gondozót a rászorulthoz.
A Szolgálat decembert?l folyamatosan helyezi ki azokat a nyakba akasztható készülékeket, melyek egyetlen nyomógombja segítségével, napi 24 órában, kérhetnek vészhelyzetben segítséget az ellátottak.
2006-ban els?sorban azokat az ügyfeleket kívánjuk bevonni az ellátásba, akik a várható jogszabályváltozások miatt 2007-t?l kiszorulnának a jogosulti körb?l: a 65 év alatti egyedülálló potenciális ellátottakat. 2007 januárjától a 65 év feletti, az egyedülálló rászorultak, vagy fogyatékkal él?k igényelhetik a szolgáltatást. A készüléket a rászorulók térítésmentesen kapják, a kihelyezés árát az önkormányzat felvállalja. Amennyiben a szolgáltatás elindul és minden rászorult igényét ki tudtuk elégíteni lehet?ség lesz bárkinek, térítés ellenében, igénybe venni a szolgáltatást.
A Polgármesteri Hivatalban történt jelentkezés alapján a Szolgálat koordinátora személyesen keresi fel az ügyfeleket, és indítja el a gondozást. Kérjük, hogy akinek felkeltette érdekl?dését a házi segítségnyújtó rendszer, jelentkezzen a hivatalban személyesen vagy telefonon 87-555-006 Szendiné Mónikánál.
Czeglédy Ákos polgármester
Közmeghallgatás
Talán a zuhogó es? is hozzájárult ahhoz, hogy a testületi tagok majdnem többségben legyenek a közmeghallgatáson. A mindössze 6 érdekl?d? el?tt ismertettem a 2006 évben végzett testületi munkát. Az el?z? évi költségvetési bevétel és kiadás 120 millió Ft körül alakult. 7 millió Ft pályázati támogatást tudott idén felhasználni az önkormányzat valamint jelent?s tételt jelentett a Pincesor – Nagyhegyi vízvezeték építésre befizetett 20 millió Ft lakossági közm?fejlesztési támogatás. Helyi adóbevétel 22 millió Ft melynek legnagyobb része a kempingb?l ill a Harley Davidson találkozó alatt befolyt idegenforgalmi adó 7,5 millió Ft. Lovastól 10.5 millió Ft-ot kaptunk a körjegyz?ség m?ködtetésére.
A kiadási oldalon fejlesztésekre majd 30 millió Ft ment el, ezek között szerepel a vízvezeték és szennyvízcsatorna építés, tervek készítése, a harangláb felújítása, vendégház kialakítása. Sok feladatot társulásos formában lát el az önkormányzat, így a Balatonfüredi kistérség biztosítja az orvosi ügyeletet, a családsegítést, a fogyatékosok ellátását. Balatonfüred vállalta a Balatoni Közmunkaprogram megszervezését az északi parton, aminek keretében 4 f?t tudtunk foglalkoztatni a szezonban, a programhoz 500.000 Ft-tal járult hozzá Paloznak. Az alapfokú oktatás biztosítására 6.5 millió Ft-ot adtunk át a Csopaki Önkormányzatnak. Támogattuk a Harley Davidson motoros találkozó megrendezését, valamint a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesületet és a helyi civil szervezeteket.
A következ? évek tervei között szerepel a Szt. József ház felújítása, -bár egyre nehezebb feladatnak t?nik, mégsem akarunk lemondani róla-, m?anyag vagy m?füves sportpálya kialakítása, a külterületi utak felújítása (Rizling u. Nagyhegyi u.) a belterületi „finn aszfaltos” utak felújítása. Természetesen továbbra is szeretnénk folytatni a hagyományos kiállításokat, tájházi rendezvényeket, falunapi programokat nyári és téli rendezvényeket, melyek megvalósításában egyre inkább számítunk a helyi szervezetek segítségére is.
Valamennyiünk nevében szeretnék köszönetet mondani a helyi szervezeteknek és vezet?iknek a kit?n? együttm?ködésért, a jó ötletekért és a megvalósításban nyújtott segítségért. Remélem, hogy továbbra is az eddigi lelkesedéssel és lendülettel végzik munkájukat, mindannyiunk, a falu lakói és nyaralói érdekében.
A közmeghallgatás a jelenlév?k kérdéseivel, javaslataival zárult. Továbbra is problémás a Zrínyi u. közlekedésbiztonsága, a 71-es melletti buszváró állapotát panaszolták többen, javaslatot tettek hirdet?tábla állítására a F? téren, mivel a rendezvények propagálása a buszvárókban elhelyezett hirdetményekkel nem megfelel?, a Tódi úton lév? új nyomásfokozó kerítése elé növényültetésre, valamint a Viráglány szobor talapzatának cseréjére hangzott el javaslat.
Czeglédy Ákos
Egy régi március
A háború el?tti években piros bet?s ünnep volt március 15-e. Tanítóink-nevel?ink belénk oltották a hazaszeretetet, bens? énünkb?l felszínre hozták magyarságunkat.
Március 15-e, nemzeti ünnepünk megemlékezése a legszebb, legmagasztosabb ünnepeink közé tartozott. A nagy napra lázas igyekezettel készültek a „magyar ruhák”, a meggypiros pruszlikok, a gyönyör? párták aranyos díszítéssel, amelyek nemzeti szalaggal felkötve kerültek a lányok hajfonatai alá. A legények sorra varratták a „Bocskai” zsinóros kabátot, szabatták a fényes csizmához ill? „bricsesz” nadrágot, a vásárokban minden pörge kalap is elkelt, melynek nemzeti szín? szalagját büszkén lengette a márciusi szell?..
Az iskola színpadán m?sor alkalmával a gyönyör? magyar ruhás lányok és legények megjelenése szívet melenget? látvány volt.
Volt a faluban egy kiválasztott legény, András, aki a legszebben tudott szavalni, és a tanító úr felkérte a „Nemzeti dal” cím? Pet?fi vers el?adására. András indult is az ünnepségre, de a kutyáját sehogy sem tudta visszazavarni. Minden kísérletezése ellenére a h?séges eb kitartóan követte a gazdáját egészen az iskoláig. András kínjában gondolt egyet, bezárta a színpad alatti ún. szuterénba, mely ügyes megoldásnak is bizonyult, de csak egy ideig. András nagy átéléssel szavalta nemzeti dalunkat, a közönség meghatódottan hallgatta a magasztos verset, de amikor az a rész következett, hogy a „magyarok Istenére esküszünk, esküszünk”, András esküre emelte a kezét, esküjét meger?sítve nagyokat dobbantott, a színpad deszkája alatt meghúzódó Bodri reflexszer?en nagyot vakkantott… A közönség halkan kuncogott. András nem adta fel, szavalta tovább a „Talpra magyart”’, de ahány esküszünk, ahány dobbantás, annyi vakkantás alulról…
Az utolsó versszaknál, amikor András esküre emelte jobb karját, a der? általánossá vált a néz?téren, Bodri meg már megsokallta a sorozatos atrocitást, és az utolsó dobbantásnál keserves nyüszítésbe fogott. De mondhatom, hogy a vers végeztével akkora tapsot ritkán kapott szerepl?, mint András, aki kiállta a próbát…
Majd jött a második világháború, felszabadító hadseregeink bejöttével elhallgatott a „Nemzeti dal”, b?n volt magyarnak lenni.
Nemzeti szalagjainkat, kokárdáinkat legféltettebb rejtekhelyünkön ?riztük, de ?riztük bízva a szebb jöv?ben, amikor kokárdáinkat ismét a szívünk fölé t?zhetjük.
És eljött az id?, hála a gondviselésnek, de az a régi március maradandó emlékeink közé tartozik, és azt sem mondhatja senki, hogy a kutya sem ugatott meg bennünket…
Jutasi Sándorné
PÓTSZILVESZTER
A Nyugdíjas Klub idei els? rendezvényét január 20-án tartotta a Faluház nagytermében, melyen nem csak szépkorúak vettek részt.
A sok-sok finom falat és borocska, valamint a kiváló él?zene nagymértékben növelte a hangulatot.
Volt tánc, ének és még a vonat is zakatolt.
Köszönjük a szervez?knek, valamint a résztvev?knek a kellemes estét, és javasoljuk a részvételt azoknak, akik most nem jöttek el.
Bakonyi György
Jó tudni!
Március 6-án, kedden 17.00 órakor lesz a következ? képvisel?-testületi ülés a Faluházban.
Márc. 15-én, 11 órakor ünnepi m?sor és koszorúzás a’48-as Emlékparkban.
Március 20-ig kell beadni a lakásépítési támogatásra a kérelmeket a Polgármesteri hivatalba.
Szerk.
MEGHÍVÓ
Paloznak Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ÜNNEPI M?SORRA és KOSZORÚZÁSRA Ünnepi beszédet mond: Szabó Lajos alpolgármester. Helyszín:
1848/49-es emlékm? Id?pont: 2007. március 15. csütörtök 11 óra
(Rossz id? esetén helyszín a Faluház nagyterme)
Hagyományok és újdonságok a paloznaki konyhában
A pasta! I.
Az olasz tészta …(közkívánatra!)
Nem vitás, az olasz Barilla tészta hódít az egész világon. Bármelyik kontinensen jártam, a polcokon megtalálható ez a felt?n? kék dobozos készítmény.
Általában a tészták (kif?tt) reneszánszukat élik, különösen a gyermekek étkeztetésében népszer?.
A tésztafélék a szénhidrátok nagy családjába tartoznak, a cukrok mellett biztosítják a szervezet energiaszükségletének alapját, bár el?segítik az agyi érési folyamatokat (különösen a cukor), azért jegyezzük meg nagymértékben felel?sek az elhízási folyamatokért is.
Mivel divatos és közkedvelt ételfajta, úgy gondolom, nem árt alaposabban megismerni.
Valljuk be ?szintén, egy cseppet sem haragszunk, ha nem nekünk kell gyúrni, metélni, stb. – mióta elérhet? áron kapható szívesen vásároljuk a megbízható min?ség?, számtalan formájú tésztát. (pl. spagetti, farfalle, penne, stb.)
Feltétlen ügyeljünk arra, hogy a mártás mennyisége üreges tészták esetében három-négyszeres legyen, pláne, ha a süt?be tesszük, mert a tészta nagy felületen felszívja, „elt?nteti” a tejszínes vagy egyéb mártásunkat.
Amit a tésztaf?zésr?l még jó tudni:
1. Eszközei: tésztaf?z? fazék kiemelhet? sz?r?betéttel, fed?vel, tésztacsipesz (fogazott), tésztaszed? nagykanál (fogazott).
2. Személyenként 10-12 dkg-ot számítunk, nagyon b? vízbe f?zzük, amely ha felforrt utána sózzuk, majd tegyük bele a tésztát, egyszer alaposan keverjük meg, tegyünk hozzá egy kanál olivaolajat, félig lefedve f?zzük.
3. A doboz jelzi a f?zési id?t (pl. cottura 10 minut)=10 perc, ha letelik a f?zési id? kóstoljuk meg. Az olasz tészta akkor jó, ha „harapni” lehet, rugalmas. Sajnos a nálunk található kemény víz 1-2 perccel meghosszabbítja az id?t, olasz vendégeim ezen több ízben csodálkoztak.
4. A megf?tt tésztát ne öblítsük le, mivel nem lisztes!
5. Legtöbb tésztarecept még finomabb, ha süt?ben 200 oC-on 10 percig sütjük, de ügyeljünk a szósz mennyiségére.
Az elmúlt nyolc évben számtalan olasz receptet közöltem, aki gy?jtötte válogathat. Most következzen az egyik nagy kedvenc, amely egy szimpatikus milánói „makarónifaló”-tól maradt rám, hívhatnánk tésztakedvel?k örömének is, de ez a
PASTA a la UGO TOGNAZZI
Hozzávalók:
½ kg 5. No. Spagetthi, 3 dl f?z?tejszín, 3 egész tojás+ 3 tojássárgája, 20 dkg bacon szalonna, 15 dkg parmezán sajt (ha drágállod, fele lehet trappista sajt), 5 dkg vaj, Er?s Pista, 1 kupica konyak, só, bors.
Elkészítés:
Alaposan keverjük ki az egész tojásokat a sárgákkal, öntsük hozzá a f?z?tejszínt, sózzuk, borsozzuk, tegyünk hozzá er?s Pistát, vagy egyéb csíp?s paprikát.
F?zzük ki a tésztát, tegyünk 5 dkg vajat egy t?zálló tálba, tegyük bele a tésztát.
A kisütött bacon szalonna csíkokat fektessük a tetejére, öntsük le a tojásos masszával, és szórjuk meg a sajttal, végül locsoljuk meg konyakkal.
200 oC-os el?melegített süt?ben kb. 10 percig sütjük.
Jó étvágyat!
Rajnai Magdi
Új könyvek:
Feln?tt és ismeretterjeszt? irodalom:
· Az igazi Hofi / Ambrus Péter
· Wass Albert emlékezetére / Turcsány Péter szerk.
· Ötvenhatos regény / Karátson Gábor
· A nyomorultak I. II./ Victor Hugo
· Hogy volt / Vámos Miklós
· Kulákprés / Závada Pál
· A szamuráj útja / Yoshikava Eidzsi
· London, Anglia (útikönyv) / Bárány Attila
· Horvátország (útikönyv) / Biczó Henriett- Rab László
· A hobbikertész kézikönyve / Peter McHoy
· Kertészkedjünk egész évben / Jane Courtier
· Végre otthon Családi ebédek, baráti vacsorák, ünnepi ételek / Stahl Judit
· Karácsonyi keresztszemes hímzések / Ilaria Stradiotti
· Köt?iskola kezd?knek / Sigrid Bode/
· Csuhéfonás / Bálint Júlia
· Szalmadíszek / Tüskés Tünde
· Pillanatképek Paloznak „régi” életéb?l / Jutasi Sándorné
(2. b?vített kiadás)
· A Balatontól a Bakonyig
Veszprém megye középkori templomai / Horváth Z. – Gondos B. – Károlyi Gy.
· Nóbel-díjas magyarok / Böd?k Zsigmond
· Kor-képek 1956 / Féner Tamás f?szerk.
· Magyar miniszterelnökök / Stemler Gyula szerk.
· Nagy képes földrajzi világatlasz / Barna Ottilia ford.
Ifjúsági és gyermekirodalom:
· Érettségi követelmények középszint? feladatok / Cseh Boglárka f?szerk.
· Érettségi követelmények emeltszint? feladatok / Cseh Boglárka f?szerk.
· Fantasy enciklopédia (Mesebeli lények útmutatója)/ Judy Allen
· Zeppelin / Tormod Haugen
A könyvtárból kölcsönözhet? folyóiratok:
· Heti Világgazdaság/ HVG
· National Geographic
· Élet és Irodalom/ ÉS
· Game Star
· Computer World
· Ifjúsági Magazin/ IM
· Fürge Ujjak
Szerk.
Disznóvágás-hagyomány?rzés
A régi id?kben a téli disznóvágás a család s?t a tágabb rokonság számra is munkával töltött örömteli esemény volt. Ezen a napon az egész éves mindennapi aggódó gondoskodás eredménye –a hízó- kézzelfogható és ízlelhet? formába került. Minden szorgos kéz örömmel végezte munkáját, hogy estére a finomságok elkészülhessenek.
Bár községünkben a sertéstartás már csak néhány udvarban lelhet? fel, azért a disznóvágás, mint a régi korok téli fontos szervezett eseménye, még sokunkban nosztalgikus emlékként él.
Február 3-án Paloznakon sokan ajánlották fel segítségüket a disznóvágáshoz.
Az eseményre az áldozat utánfutón érkezett. Reggel nyolckor Szecs?di Béla kése által a jobblétre szenderült „falu disznaja” halálának beálltát a postásunk és Jeremy szervezte m?t?s - orvoscsoport állapította meg mindenki megrökönyödésére és örömére. A fogópálinka a szakavatott kezek gyors és precíz munkáját csak segítette. A röfi a perzselés után rövidesen darabjaira szedve hevert. Még a Polgármester is, aki igen dolgos fajta -bár a vért nem bírja- munkához látott, platnin krumplit sütött, s libazsírral kínálta. Délben már a PaCi elnök vidám hívogató versére párolt piros káposztát és pecsenyét falatozhatott a népes vendégsereg.
A „kalapos házigazda” az étkeket, így a levest is, verssel ajánlta:
„Íme itt a leves, benne a jó hús,
Tehát a szíve senkinek ne legyen bús…
Gyerünk hát vendégek, hadd szóljon a virtus
Ezzel dicsértessék az Úrjézus Krisztus!”
Kora délután a hurka és a kolbász is elkészült, a sátorban pedig Tóthné Évi és Elemér bácsi harmonikáinak hangja vidámította a szíveket. A falu asszonyai és Rezsó a konyhán fáradtságot nem ismerve tüsténkedtek, sütötték, f?zték az ételeket-italokat. Szomjasan senki nem maradt, még a gyerekszájak sem maradtak szárazon, bár a teánál több bor fogyott……
„Borban az igaz t?z, nem árpalé sörben,
Ázhatunk, fázhatunk majd a sírgödörben.
Igyanak bort uraim! Ett?l éled a kedv,
Nem ád annyi virtust semmilyen más jó nedv.”
Mindenki örömmel, haszonnal vett részt a munkában, mulatságban. A népes vidéki vendégek (pl: Budapest, Veszprém, Füred, Csopak stb. lakói) megcsodálhatták újra Paloznak jó szellemiségét, összetartását, alkotókedvét. Büszkék lehetünk rá!
Ezeddig minden Paloznaki Disznóvágás idején (mindkett?n!) kiállítást is rendeztünk.
Az idén a téma a „labanc ital” azaz a SÖR volt. Schtarhon Vilmos sokféle, egyszer?-bonyolult, vidám-díszes, elegáns-pikáns sörös kupáját láthattuk. Üveg, fa, cserép, porcelán, mindenféle színben és alakban!
A korsókat jól egészítette ki és hangsúlyozta Pataki László söralátét, és Oros Sándor dr. sörnyitó gy?jteménye. Mindkett?jük szabad szellemiségét bizonyították a kiállított vidám, elvont, profán, hétköznapi, lelket vidámító „m?remekek”.
Persze a hangulatos összeállítás láttán több helybélinek is el?kerültek rejtett kincsei, mint pl H. Péter, C. Ákos, L. Józsi sörös kupája, B. Pista Bácsi sörnyitója, M. Marci sörpadja, P.-né Emike kockás abrosza is. A száraznak semmiképpen nem mondható kiállításon a Soproni Sörgyár termékeit kóstolhattuk.
A rendezvények megszervezésében kimagasló szerepet vállaltak Paloznak lakói, a Paloznak Jöv?jéért Közalapítvány, a Paloznaki Önkormányzat, a Paloznaki Civil Egyesület tagjai.
Köszönöm, hogy ez a segít?észség is hagyományosan tovább él.
Leitold József
ID?SEK KLUBJA Balatonfüreden
Intézményünkben lehet?ség nyílik a kistérség településein él? id?sek nappali ellátására, balatonfüredi intézményi elhelyezéssel (id?sek klubja).
Az Id?sek Klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes id?skorúak napközbeni gondozását látja el.
Szolgáltatásai:
- napi háromszori étkezés biztosítása
- id?sek fizikai, mentális és egészségi állapotának folyamatos figyelemmel kísérése,
- háziorvossal, szakorvosokkal, fekv?beteg gyógy-intézményekkel való kapcsolattartás
- heti kétszeri orvosi ellátásuk biztosítása
- személyi higiéne segítése
- személyes ruházat tisztítása
- hivatalos ügyek intézésének segítése (közgyógy igazolvány, segélyek, közlekedési támogatás, levelezések, beutalók stb.)
- életvitelre vonatkozó tanácsadás
- szabadid?s programok szervezése
Igény szerint a további szolgáltatások is biztosítottak:
- fodrász,
- kozmetikus,
- manik?rös-pedik?rös,
- varrón?.
Szolgáltatásunk keretében társaságot, barátokat, közösségi programokat találhat, de pihenésr?l, tisztálkodásról, ruházatának tisztításáról, ebédjér?l is gondoskodunk.
Újságok, könyvek, kártya- társasjátékok, TV, rádió, videó segíti a szabadid? eltöltését, de egészségügyi felvilágosító programokat, ünnepségeket, kirándulásokat is szervezünk.
Id?sek Klubja, mely el?adások az id?s ember életkori sajátosságaihoz kapcsolódtak.
Az id?seknek az intézménybe jutását maguknak vagy a települési önkormányzatnak kell megoldani.
Az érdekl?d? nyugdíjasok a Polgármesteri Hivatalban, vagy a falugondnoknál jelezzék igényüket, a jelentkez?ket a klubvezet? személyesen felkeresi.
Váradi Gézáné
Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ
Id?sek Klubjának telefonszáma: 87/343-124
Kivonat a Balaton Riviera Turisztikai Egyesület beszámolójából,2006 évi tevékenységér?l
Az egyesület vállalkozói taglétszáma 2006 évben 40 f?. Továbbá tagok Alsóörs, Csopak, Fels?örs, Lovas, Paloznak települések Önkormányzatainak vezet?i: 5 f?, összes tagszám: 45 f?. A céljait az egyesület Alapszabályában megalakulásakor már megfogalmazta. Azok elérése és az Önök vállalkozásának segítése érdekében úgy érzem, hogy a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület az elmúlt évben nagyon sokat tett.
Az els? pályázat a megalakulást követ?en az Alsóörs Önkormányzat gesztorságával és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával történt. Pályázati pénzb?l elkészült az öt település közös kiadványa 10. 000 példányban, amely a települések értékeit három nyelven mutatja be. A második pályázat ugyancsak Alsóörs az Önkormányzat gesztorságával és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával történt az egyesület honlapjára. A honlapon szerepelnek a települések látnivalói és nevezetességei, valamint tagjaink vállalkozásainak bemutatása képekkel és szöveggel. Folyamatosan szépül és kerül frissítésre. Az els? banner csere a Veszprém megyei Horgász Szövetséggel történt. A honlap nézettsége a statisztika szerint júniustól – december végéig meghaladta a 4500 alkalmat. Látható, hogy külföldön is sokan megnyitják az oldalunkat. Mostanra már az is elmondható, hogy érkeznek érdekl?dések és megkeresések. Ezeket természetesen minden esetben továbbítom az érintettek felé. Mostanra a egyesületre az Interneten kb. 30 helyen lehet rátalálni, melyet a jöv?ben még intenzíven növelni fogok.
2006 évt?l kezd?d?en a Tourinform Iroda Alsóörsön az alsóörsi Önkormányzat fenntartásában, de az egyesület szakmai irányításával m?ködik. Az iroda Alsóörs legfrekventáltabb helyén, a Strandbejárat melletti üzletsoron található. Feladata a külföldi és magyar vendégek tájékoztatása, valamint kiadványokkal, prospektusokkal való ellátás, információadás látnivalókról, programokról, szállás, étkezési és szórakoztatási lehet?ségekr?l. Az irodai megkeresések száma júniustól augusztusig közel 3700 alkalommal történt.
Kérem Önöket, hogy éljenek a lehet?séggel és adják le szolgáltatásuk ismertet? anyagait, prospektusait nyitásig. Akinek nincsen, annak szívesen segítek az összeállításban. A nyitás június elejére van tervezve.
A Magyar Turizmus Zrt. is új honlapot készített ebben az évben. Ez Alsóörsöt érintette, az ehhez szükséges feladatot elvégezte az egyesület. Szeretném, hogy úgy a Tourinform Iroda, mint az egyesület felkerüljön Alsóörs hivatalos honlapjára, illetve elérhet?ek legyünk a többi községnél is. Jelenleg Csopak és Fels?örs települések honlapjain már ott vagyunk.
Az elmúlt évben az egyesület elkészítette programfüzetét 8000 példányban, amely nagyon népszer? volt a vendégek körében. Ebben a kiadványban tagjainknak is lehet?ségük nyílt vállalkozásukat hirdetni. Meggy?z?désem, hogy a kiadványban történt hirdetés eredményes volt. Ebben az évben is tervezzük a programfüzet kiadását, hirdetési lehet?ség miatt keresni fogom Önöket.
Az Egyesület a harmadik pályázatát már önállóan nyújtotta be turisztikai iroda kialakítására és jutott pályázati pénzhez a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával. A kapott pályázati pénzb?l számítógép, monitor, fénymásoló gép és prospektus tartó állvány vásárlása valósult meg.
Az egyesület pályázati pénz igénybevétele nélkül, már saját er?forrásból készíttette el az öt település turista térképét 5000 példányban. Akik hirdettek benne, azoknak nemcsak a térkép hátoldalán jelent meg a hirdetésük, hanem a térképen a vállalkozásuk helye is be lett jelölve. Terjesztése, kiállításokon és vásárokon és a Tourinform irodán keresztül fog történni, ill. egyéb módon értékesítésre is kerül.
Az egyesület az öt település turisztikai kínálatait kiállításokon 2006 évben kett? alkalommal, márciusában az Utazás Kiállításon, áprilisban pedig a Veszprém megyei Turisztikai Vásáron szintén saját er?forrásból ajánlotta. A saját er?forrást mindenképp kihangsúlyoznám, mivel köztudott, hogy ezért milyen magas összeg? díjakat kell fizetni.
Nagyon fontosnak tartjuk új partnerkapcsolatok kialakítását és a meglév?k er?sítését. Jó kapcsolatot igyekszünk kialakítani a turizmusban érdekelt szervezetekkel és szakemberekkel. A Balatoni Integrációs Kht. Turisztikai Desztinációs Menedzsment un. TDM modell létrehozását t?zte ki célul a Balaton Régióban. Ennek kapcsán mi is részt vettünk az általuk szervezett „Turisztikai együttm?ködések kialakítása” c. workshopokon.
Összességében elmondható, hogy az egyesület a megalakulását követ? els? évben jól gazdálkodott, m?köd?képességét bizonyította. Célja, hogy az eddig elvégzett marketing tevékenységével és a 2007 évi feladattervében megfogalmazott teend?kkel tovább szilárdítsa az Egyesület jöv?jét, annak érdekében, hogy a kés?bbi években már Önkormányzati támogatás igénybevétele nélkül, saját magát fenntartva végezze a létrejöttéért megfogalmazott célokat.
Az egyesület továbbra is várja Alsóörs, Csopak, Fels?örs, Lovas, Paloznak területér?l szobakiadók, vendéglátók és egyéb szolgáltatásokat nyújtók jelentkezését együttm?ködés céljából.
Érdekl?dni:
Keresztes Éva 06/70-371-8501 telefonszámon lehet.
Keresztes Éva

GÓLYAHÍR
Február 8-án, pénteken megszületett Kristály Milán és Winter Adrienn kisfia, Kristály Martin Kevin (4 kg, 57 cm). A baba és a mama jól vannak. Gratulálunk, és jó egészséget kívánunk a családnak!
Szerk.
Összeállította: Verrasztóné Panni