„Te Deum, laudamus” – „Téged, Isten, dicsérünk” : ezekkel a szavakkal kezdődik az a magasztaló és hálaadó liturgikus ének, amely szinte a kereszténységgel egyidős ; keletkezése a vértanúk korára tehető. A Paloznaki Kórus pünkösdi hangversenyéhez nem is választhatott volna megfelelőbb bevezetőt, mint ennek a dalnak gyönyörű, barokk feldolgozása, Charpentier műve.

Mi, a közönség soraiban igazán hálásak lehettünk azért az ajándékért, amivel az immár nyolcadik éve működő kórus ünnepi és egyéb alkalmakkor meglepett bennünket. Hozzáértés nélkül is felmérhettük, hogy a Szabó Lajos karnagy vezetésével működő énekkar évről évre újabb és újabb kihívásokat vállal, nem elégszik meg az ugyanazt a színvonalat feltételező repertoárral. Az egyre bővülő dalkészlet rendszeres gyakorlást, próbát előfeltételez, de – amint azt hallottuk – az önképzés és a szakmailag kifogástalan vezetés meghozza gyümölcsét, tisztább hangzást eredményez.

Magyarországot nemcsak kiváló zeneszerzői, zenészei, hanem a kodályi hagyományban fogant kórusmozgalom is világszerte híressé tették. Olyan kincs ez, amelyről nem mondható el, hogy kultúránknak igazi sajátja. Demokratikus, mert bárki, akár előképzettség nélkül részt vehet benne. Számomra azonban ennél sokkal többet jelent, kicsit a távol-keleti filozófiák művészetfelfogására emlékeztet. Ismerői szerint a hagyományos keleti művészet az önfejlesztés eszköze is egyben. Jellegzetessége nem a létrehozott tárgy, hanem az, hogy alkotója milyen fejlődésen ment keresztül, mire létrehozta azt. A keleti ember számára a művészet egy létra, melyet eldob, miután felmászott rá. A kórusban való éneklés kicsit hasonló talán, kiegészülve ennek a fejlődésnek másik fontos eszközével, a közösségben, közösségért tevéssel, tenni akarással.

A pünkösdi hangverseny egy újabb előrelépés ezen az úton. Kiváló színfoltként két hangszeres előadás tagolta részekre, először a kórus egyik meghatározó tagjának, Mihály Csabának gordonka-előadását hallhattuk a hangversenyeken szintén fontos szerepet játszó Óriás Imréné kíséretében. Majd egy ifjú tehetség, a megyei és régiós versenyeken is kiváló eredményekkel büszkélkedő Mihály Regina játszott zongorán.

A helyszín a 2008-as lemezfelvételhez hasonlóan a Paloznaki Templom lett, az alkalom pedig az egyik legfontosabb egyházi ünnep: Pünkösd. Az egyház „születésnapján”, a húsvét utáni 50. napon a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Ekkor alakult meg Jeruzsálemben az első keresztény közösség: a források szerint a Szentlélek hívására háromezren tértek meg.

A szép zene hallgatásának közösségi élménye is egyfajta megtérés, hiszen egy ilyen alkalommal együtt részesülünk valami csodában, amit ki-ki aztán a maga módján tovább melengethet a lelkében.

A műsor – alkalomhoz illően – főleg egyházi énekekből, kórusművekből állt. Az összeállításból képet formálhattunk arról, hogy a különböző korok, kultúrák képviselői miképpen magasztalták azt, akit bár vallásunk, neveltetésünk szerint másképp nevezünk, hasonló tisztelettel, áhítattal dicsérünk. Mindennél becsesebb élmény, ha ezek a magasztalások időnként egybefonódó, majd újra elváló, egymást különböző szólamokkal támogató, ellenpontozó emberi hangokon szólalnak meg.

A Paloznaki Kórus előadása még inkább átélhetővé teszi Pünkösd ünnepének szentségét és különlegességét, amelyet Pilinszky János költő egyik írásában ekképpen jellemzett:

„Tűz a Szentlélek Isten eljövetele. Az isteni szeretet az ember lelkét feltüzesíti, hogy ne csak szájjal, de tettekkel is szeresse az Istent. Erre kell a Szentlélek tüze és ezt kapták az apostolok Pünkösd ünnepén. Azóta jár körül és tüzesíti a mi lelkünket is a nagy parancsban: a felebaráti szeretetben.”