Úgy látszik az újdonság, vagy a kötetlen, beszélgetős forma sokakat ki tudott mozdítani otthonról.
Az első percekben, míg mindenki helyet talált magának és a teáját is kitöltötte, egy rövid filmbejátszással elevenítettük fel a Faluház épülésének majd avatásának pillanatait, majd Czeglédy Ákos polgármester rövid felvezetőjében többek közt szóba került a közös hivatal működése, működtetése, a paloznaki költségvetés a Csopaki Református Iskola támogatása, a programokra szánt keret csökkenése.
teaest 2Ezt követően a jelenlévők a Zrínyi utca Balatoni utca kereszteződésének biztonságáról, a felelőtlen ebtulajdonosokról, a száguldozó autósokról beszéltek. Mindenki egyetértett abban, hogy a felvetődő problémákra nem a tiltó táblák, az állandóan járőröző rendőr és az elrettentő büntetések kiszabása jelenti a megoldást, hanem az odafigyelés és az ha szólunk a közösség normái ellen vétőknek. A falu közterei, a járda, az utak, a játszótér, a parkok mindenkié, vagyis mi vagyunk a gazdái is. Ha valaki nem úgy használja, ahogy az elvárható, bátran tegyük szóvá. Érezze a falu valamennyi lakója és nyaralója, hogy nem csak a kerítésig terjed a birtoka, hanem felelős a közterületekért is, bátran tegye szóvá, ha azt nem megfelelően használja más.
Szóba került a székely zászló ügye, melyet többen javasoltak kitűzni. A vita során több szemszögből közelítettük meg a kérdést és az is kiderült, hogy a testvértelepülésen Pálpatakán ill. Korondon ez korántsem téma, sajnos az ottani és magyarországi politika ügyet kreált belőle. (A testület márciusi ülésén döntött a zászló kitűzéséről.)
teaest 3A tapasztaltak alapján sikerként könyvelhetjük el a közéleti teaestet, a testületi ülések és a közmeghallgatás érdektelensége után végre sikerült érdemben eszmét cserélni a mindennapjainkat is érintő ügyekről. Folytatás április 11-én csütörtökön, amikor a bűnmegelőzéssel, közbiztonsággal kapcsolatos dolgokra koncentrálunk, de természetesen bármilyen más téma is felvetődhet a faluval vagy az önkormányzattal kapcsolatban