A Faluvéd? Csoport vezet?je Siklós László alelnök tartott rövid ismertetést a csoport megalakításáról és céljairól. A közgy?lés ezek után az egyesület tevékenységi körét az építészeti örökség meg?rzésével, és ápolásával b?vítette. Praktikus okokból az egyesület székhelyét is megváltoztatta a közgy?lés, így ezentúl a Faluház lesz a székhely.
Munkában az elnökség
 
Czeglédy Ákos polgármester ismertette az Egyesület Norvég Alap pályázatát mely 3 millió Ft támogatást nyert el és a Szt József ház el?tti tér rendezése, a Millenniumi Park növénypótlása, a templom domb keleti részének parkosítása, háztartási használt süt?olaj visszagy?jtése, papírgy?jtés, m?anyag pille palackok visszagy?jtése, valamint madáretet?k és oduk készítése valósulhat meg bel?le jöv? tavasszal. A megvalósításhoz szükséges önrészt a tagok természetbeni hozzájárulása, munkája, valamint az önkormányzat pénzbeli támogatása biztosítja. A pályázat bemutatása után Hernádi Péter elnök a 2009-ben tervezett egyesületi rendezvényeket ismertette a tagokkal, megköszönve eddigi önzetlen munkájukat.

A Mikulás is megjelent a közgy?lésen