Hild díjas falu a Balaton partján

Trokán PéterTrokán Péter 1946. július 4-én született Budapesten. Családjával Újpesten laktak.

Első színházi élményeit a József Attila Színházban szerezte, bár szülei eleinte féltették a színész szakmától, 1969-ben a Nemzeti Színház stúdiósa lett, majd egy év múlva a Kecskeméti Katona József Színházban lépett színpadra.

1972-től a Debreceni Csokonai Színházhoz csatlakozott, majd ismét Kecskemét következett. 1978-ban a vidéki színpadok után Budapesten is kipróbálta magát, három évig játszott a Népszínházban, majd 1981 és 1989 között a Nemzeti Színházban láthatta a közönség.

Egy évadot a József Attila Színházban töltött, 1990-ben pedig úgy döntött, szabadúszóként folytatja karrierjét, ugyanakkor két éven át a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Az évek során megfordult Veszprémben és Sopronban is, majd 2003-ban ismét a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott, 2008-ban pedig Jordán Tamás igazgatót követve a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött.

Az évek során olyan nagyszerű darabokban láthatta a színházszerető közönség, mint Az ember tragédiája, a III. Richárd vagy a Liliom, 2011-ben a Pygmalionnal és a Naftalin volt premierdarabja, a Mágnás Miskában pedig Korláthy grófként szórakoztatja a közönséget.

A színpadon eltöltött hosszú évekkel a háta mögött a nagyközönség mégis elsősorban az 1987-ben útjára induló Szomszédok vadőrjeként ismeri - Szelényi János szimpatikus karakterét egészen 1999-ig, a sorozat befejező részééig öltötte magára. A sorozat mellett a tévé és mozifilmek világában is keresett színésszé vált, többek közt láthattuk a Jelbeszéd, Az erőd vagy az Októberi vasárnap című alkotásokban, de az 1983-as Te rongyos életben vagy az 1996-os Szambában is feltűnt.

Veszprémi szinházi karrierje alatt vásárolt Paloznakon házat, szőlőt és itt készül szerepeire, vagy kapcsolódik ki. Paloznak, a Balaton és a horgászat nagy szerelmese. Színészi munkája, kulturális és közéleti tevékenysége elismeréseként, mellyel hozzájárult Paloznak jó hírnevéhez valamint a paloznaki faluközösségben eltöltött évek elismeréseként a Paloznaki Önkormányzat 2016-ban díszpogári címmel tüntette ki.

  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél



    HTML formátum?

    Joomla Extensions powered by Joobi

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK