Az újévi pohárköszöntőt elején idén álljon egy vers:

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

"Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívb?l
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe\', hitbe\', kedvbe\',
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. -
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe."

 

Nekem bevallottan ez a rendezvény, az újévi pohárköszöntő a legkedvesebb, s tudom nem egyedül vagyok így ezzel. Van aki Németországból tér haza többek közt ennek kedvéért, mást ez az rendezvény erősítette meg abban, hogy jól tette, hogy Paloznakra költözött, valahol rólunk és a szívünkhöz szól. Aki eljön, azért jön mert szereti a faluját, szomszédait, ismerőseit, talán egy kicsit az önkormányzatot is, és úgy gondolja, hogy nem évértékelésre, vagy az új évben előttünk álló feladatok megvitatására, hanem egyszerű emberi szavakra, baráti beszélgetésre van szüksége, szeretne minden falujabelinek boldog új évet kívánni! Én mindenesetre így vagyok ezzel, és ezért várom minden év elején a pohárköszöntőt, mert nem a protokolról, nem a hivatalról és nem a preztizsről szól, hanem a paloznakiakról és Paloznakról. Arról, hogy szeretjük ezt a falut, szeretünk itt lakni és ha fene fenét eszik és felfordul a világ körülöttünk, mi akkor is jól érezzük magunkat itt, és mindenfélét csinálunk a magunk és persze mások örömére: programokat, játszóteret, kiállítást, no meg persze pohárköszöntőt.

 

Szaporodjon ez a falu
Emberségbe\', hitbe\', kedvbe\',
ki hol lakik s él, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk...

 

Mi, akik e teremben most együtt vagyunk tudjuk, paloznakiak vagyunk. Ez az, ami igazán fontos. Az hogy ebben a világban, amikor százféle cél, akarat és érdek feszül egymásnak, nekünk Paloznak a fontos. Ez tart össze bennünket, ez a közös célunk, bár sokféle út vezet hozzá. Van ki gyalogösvényen, más autósztrádán, egyedül vagy társaságban, egyenesen, vagy éppen kerülőkkel, de egyfelé haladunk.

Néha talán nem is látjuk meg a másikat, máskor rácsodálkozunk az ismeretlenekre, a célunk akkor is közös marad. Erre a közös célra emelem poharamat: