Kérése,kérdése van?

e-bridges e-universum
...a honlap működtetésével kapcsolatban
írjon nekünk!

Bejelentkezés

Boldog új évet Paloznak!

Pohár 1Zsúfolásig telt a Faluház nagyterme az újévi pohárköszöntőn, ahol az elmúlt 25 évere a negyedszázaddal ezelőtt ismét önállóvá vált Paloznakra is emlékeztünk. A köszöntőn velünk ünnepelt Dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselőnk, a szomszéd települések polgármesterei, Balogh Lajos volt polgármester, aki 8 éven át vezette a falut, valamint  az elmúlt 25 év szinte minden önkormányzati képviselője.

 

Dr. Kontrát Károly államtitkár, képviselő úr köszöntő szavai után Czeglédy Ákos polgármester az elmúlt 25 évre emlékezett.

pohr 225 éve, negyedszázada lett újra önálló Paloznak. 1991 január elsejétől vált külön a Csopaki Községi Tanácstól, lett önálló a hivatal. Az önálló képviselő-testület néhány hónappal korábban, már 1990 őszén, a választások után megalakult, és azóta közel 30 választott képviselő és két polgármester szolgálta, szolgálja a közösséget.

Ha visszaemlékszünk az elmúlt 25 évre, a megoldott feladatokra, a közösség összetartására, a paloznakiság megélésére, bátran állíthatjuk mindannyian jól végezték dolgukat, legjobb tudásuk és belátásuk szerint tettek és tesznek ezért a faluért.

Ez a törődés, mindannyiunk munkája, meglátszik a településen. Paloznak azonban nem volt mindig ilyen irigyelt hely. Sokáig lenézett szegény földműves, és halászfaluként élt a köztudatban, lakóit nem övezte túlzott elismerés. Az országban azt sem tudták létezik ilyen nevű falu. A rendszerváltás előtti évek, a szocializmus évtizedei nem sokat tettek azért, hogy ez változzon. A 70-es években még funkció nélküli településként aposztrofálták a községet a járási tervekben, így ezekben az időkben semmi sem történt. Az elmúlt 25 évben, szinte a nulláról, mindent magunk építettünk fel, alakítottunk ki. Így lett Hild díjas Paloznak, elsőként a magyar falvak közül. Ezért kaptunk kétszer is Falumegújítási díjat, így lettünk Magyarország legvirágosabb faluja 2010-ben és kaptuk meg az európai ezüst minősítést. Ezekben az elismerésekben benne van a képviselő-testületek munkája, a paloznakiak és nyaralók erőfeszítése, a magunkért érzett felelősség és tenni akarás.

pohr 14Az elmúlt negyedszázadban Paloznak nagyot változott. Az elmaradott vidéki kistelepülésből, egy vonzó, XXI. századi infrastruktúrával kiépített faluvá vált. Különleges és egyedülálló település, hiszen nemcsak a gyönyörű természeti környezet, a szelíd domboldalakról a Balatonhoz lefutó szőlősorok teszik különlegessé, hanem az itt élők: Önök!

Magyarországon nem sok 500 fős falu mondhatja el magáról, hogy országos hírű hímzőkörét a legrangosabb szakmai elismerésekkel és kitüntetésekkel díjazzák. Talán egyetlen hozzánk hasonló falunak sincs gála minősítésű kórusa, amely még a szentatya áldását is megkapta. Nem sok falu büszkélkedhet ezeréves történelmi múlttal, melyet nem csak a meglévő Árpád kori templomunk, hanem számos oklevél, köztük az 1079-ből származó Guden adománylevél is tanúsít. Kevés 500 fős falu dicsekedhet 8 országosan védett műemlékkel, lakossági adakozásból épített és megújított gyönyörű kálváriával. Nincs még egy ilyen kis település, ahol kivilágított műfüves focipálya, képzőművészeti kiállításoknak helyt adó kiállítóterem, és világsztárokat felvonultató jazzfesztivál volna. Büszkék lehetünk egyesületeinkre, alapítványunkra, rendezvényeink sokszínűségére. Ezek az elmúlt huszonöt év legnagyobb eredményei.

pohr 11Persze kiépült a csatornahálózat a faluban, lett gáz, kábeltévé, internet, aszfaltosak lettek az utcák, elkészült a főutak mellett a járda, a hegyre is eljutott a vízvezeték, megszépültek a közterületek, épült új játszótér és sorolhatnám a kézzelfogható, szemmel látható beruházásokat, de sokkal fontosabbak az emberek, Önök, kedves paloznakiak, akik nap mint nap részesei, véghezvivői, alakítói voltak ennek a változásnak.

Azt mondják van valami kisugárzása ennek a helynek. Már-már kezdem én is elhinni, de szerintem nem a hely, hanem az itt lakók kisugárzása és közössége jelenti ezt a pozitív energiát, azt a tenni akarást, azt a lendületet, amit a rendszerváltással megkapott önállóság hozott és ami itt az elmúlt negyedszázadban megmutatkozott. Van egy megfoghatatlan „paloznaki szellemiség” érzet a levegőben, ami máshonnan talán hiányzik. Sokszor és sokan kérdezik ismerősök, nyaralók, polgármesterek „Nálatok minden rendben?” Ha körülnézünk Paloznakon és összevetjük más településekkel, úgy gondolom rendben vannak a dolgaink.

És végezetül éppen ezt szeretném megköszönni a paloznakiaknak, Önöknek, nektek, hogy rendben vannak a dolgaink, a házak, a közterületek, az emberek. Hogy a paloznakiak jó gazdái a településnek, hogy óvják, gondozzák, vigyáznak rá és féltik, ahogy szülő félti gyermekét.

Köszönöm mindannyiunk nevében az elmúlt huszonöt évben megválasztott képviselőknek, polgármestereknek, hogy felelőséget vállaltak a közösségért, hogy irányították, alakították a falut, hogy volt elképzelésük és sikerült megvalósítani azt.

pohr 19Köszönjük a jegyzőknek a hivatali dolgozóknak a gondos és odaadó munkát, mert nélkülük, nem működhetne a testület, nem távoznának elégedetten az ügyfelek, nem valósulnának meg a beruházások.

Köszönjük az önkormányzati dolgozóknak, hogy gazdái a településnek, hogy odafigyelnek a közterületekre, hogy segítik a rendezvények példás lebonyolítását.

Köszönjük a civil szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványnak a településen tevékenykedő egyházi közösségeknek és vezetőiknek a támogatást, az együttműködést és a segítséget.

Köszönjük a szomszéd települések lakóinak, polgármestereinek, hogy jó szomszédaink, hogy együtt tudunk örülni és közösen tudunk gondolkodni, hogy szívesen vendégeskednek nálunk és jó szívvel fogadnak minket rendezvényeiken és elbeszélgetünk egy pohár olaszrizling mellett.

Köszönjük Veszprém megyének, hogy elismeri eredményeinket és segíti terveinket.

Köszönjük országgyűlési képviselőinknek, hogy segítenek céljaink megvalósításában, hogy egy kis település gondját és problémáját is felvállalták, felvállalják az országos politikában.

Mindezek után kívánom, hogy a következő negyedszázad is sikeres és eredményes legyen Paloznaknak és a paloznakiaknak! Boldog új évet Paloznak!

 Pohár 13A szűnni nem akaró koccintások és újévi jókívánságok után Jutasi Sándorné, Irénke mondta el: Hitvallás falumról c. versét majd Prazsák Józsefné a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány elnöke kívánt minden jót az egybegyűlteknek. A 2015-ös év paloznaki eseményeit vetítésen idéztük fel. Az estet hajnalig tartó táncmulatság zárta melyhez a zenét a SaSi duó szolgáltatta.

 

Képek a galériában